language

Helyek:

Bp. VI. kerület highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [68]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

13 nem és 9 igen – marad a terézvárosi önkormányzat

Nem szavazta meg a terézvárosi képviselő-testület a helyi Fidesz-frakció által indítványozott feloszlatási javaslatot csütörtökön délután. Verók István (MSZP), a VI. kerület polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a feloszlatási indítványt 13 nem és 9 igen szavazattal utasította el a képviselő-testület. Az ülésen egy fideszes és egy MDF-es képviselő nem vett részt.

Terézváros: a Fidesz kezdeményezte a testület feloszlatását

Csütörtökön dönt saját feloszlatásáról a terézvárosi önkormányzat képviselő-testülete a Fidesz helyi szervezete kezdeményezésére – jelentette be Illés Zoltán, a párt VI. kerületi elnöke és Hassay Zsófia, a Fidesz kerületi frakcióvezetője szerdán Budapesten.

Feljelentették Terézváros MSZP-s polgármesterét

Hűtlen kezelés miatt feljelentette a rendőrségen Verók István VI. kerületi polgármestert Liszeckij László, annak a cégnek a tulajdonosa, amely a Bajcsy-Zsilinszky út 13. szám alatti üzlethelyiséget üzemeltette. Lépéséről Liszeckij László sajtóértekezletet tartott szerdán, ahol elmondta: a szocialista városvezetőnek tudomása volt arról, hogy a bérbeadás törvénytelen volt.

SZDSZ-önellentmondás 3,5 milliárdért, 200 milliós korrupció?

Wertán Zsolt Zoltán szerint ellentmondásba keveredett saját magával a terézvárosi SZDSZ, mivel a választások után azt ígérte, hogy a kerületben csak pályázat útján lehet ingatlant eladni.

Tetten érték a táskás embert

Terhelő vallomást tett a terézvárosi vesztegetési ügyben Bajor Zoltán SZDSZ-es alpolgármesterre egy vállalkozó, akitől 18 millió forintos kenőpénzt akartak kicsikarni. A rendőrség munkatársai meghiúsították a pénz átadását.

Szabadlábon a Terézvárosi Vagyonkezelő vezetője

Elutasította a Terézvárosi Vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjének és egy másik személynek az előzetes letartóztatására irányuló ügyészségi indítványt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton – közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága.

Hotel Panama az Andrássy úton

Több mint 6 milliárd forintot veszített Budapest VI. kerülete az Andrássy úti Balettintézet eladásán. Az önkormányzattól az izraeli Elbit (Plaza Centers) csoport vette meg 220 millió forintért az épületet, egy hónapja pedig a portugál Aquapura Hotelshez került, már 7,5 milliárdért. Az ügyletről a holnap megjelenő Heti Válasz írt.
Találatok: [68]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>