language

Helyek:

Bp. VII. kerület highlight_off

Személyek:

Gál György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [329]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Hunvald-per: A fővádlottakról a Kúria dönt

Négy vádlott számára a Kúrián folytatódik a Hunvald-per, mivel a Szegedi Ítélőtábla csütörtöki ítéletében az ő esetükben megváltoztatta a bűncselekmények minősítését. A büntetési tételek a legtöbb vádlott esetében nem változtak.

Hunvald György másfél évet kapott

Néhány vádpontban megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság ítéletét a szegedi bíróság, de maradt a másfél éves börtönbüntetés Hunvald György esetében.

Hunvald másodfokon is másfél évet kapott

A szegedi ítélőtábla több vádlott esetében részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet az erzsébetvárosi ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával Gál György és társai, köztük Hunvald György egykori szocialista polgármester ellen indított perben.

Hunvaldék ítéletre várnak

Várhatóan határozatot hirdet jövő csütörtökön az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával Gál György és társai, köztük Hunvald György egykori polgármester ellen indított per másodfokú eljárásában a Szegedi Ítélőtábla – tájékoztatott pénteken a bíróság.

Hunvaldékra letöltendőt kért az ügyész

Az ügyész részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést, Hunvald György, Gál György és egyik vádlott-társuk védői pedig felmentést kértek perbeszédeikben az önkormányzati korrupció vádja kapcsán hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Letöltendő börtönt kértek Hunvaldra

Hunvald Györgyre és Gál Györgyre letöltendő börtönt kért az ügyészség a teljesítetlen tanácsadói szerződések miatt, de Weinek Leonárd megúszhatja felfüggesztett börtönbüntetéssel.

Hunvald-per 2.0: az ügyész hatályon kívül helyeztetné az elsőfokú ítéletet

Az ügyész a másodfokú eljárásban érintett 12 vádlott többsége esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta megalapozatlanság miatt a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán, amely csütörtök délelőtt kezdődött meg a Szegedi Ítélőtáblán.

Az ügyész újrakezdené az egész Hunvald-ügyet

Másodfokon kezdődött újra a Hunvald-ügy, azaz az erzsébetvárosi ingatlancsalások tárgyalása Szegeden. Az ügyész szerint az első ítélet annyira hibás volt, hogy az egész eljárást meg kellene ismételni.

Szegeden folytatódik a Hunvald-ügy

A Fővárosi Törvényszékről átkerült az erzsébetvárosi ingatlanpanama tárgyalása Szegedre. Október közepéig négy tárgyalási nap lesz.
Találatok: [329]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>