language

Helyek:

Bp. VII. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

rokonok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [45]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5

Rokonaiknak játszottak ki bérlakásokat Hunvaldék a gyanú szerint

Az eddigiek mellett hivatali visszaéléssel is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros szocialista polgármesterét, illetve az SZDSZ-es Gál Györgyöt és Kardos Pétert.

Hunvaldékat már hivatali visszaéléssel is gyanúsítják

Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármestert és Gál Györgyöt (SZDSZ), az önkormányzat gazdasági bizottságának volt elnökét három rendbeli, Kardos Pétert (SZDSZ), a pénzügyi bizottság volt elnökét egy rendbeli hivatali visszaélés bűntettével gyanúsította meg tegnapi folytatólagos kihallgatása során a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte lapunkkal Fazekas Géza szóvivő.

Liberális lakáskiutalások Erzsébetvárosban

A bérházak nagyvonalú – az ügyészség álláspontja szerint eddig a közvagyonnak nyolcszázmilliós veszteséget okozó – eladása mellett a lakásgazdálkodás is sajátosan zajlott és zajlik a szocialista–szabad demokrata vezetésű Erzsébetvárosban, ahol az ellenzéket elhagyókat vagy az ellenzékből kizártakat is lakáskiutalásokkal jutalmazták.
Találatok: [45]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5