language

Helyek:

Bp. XI. kerület highlight_off

Intézmények:

Demokratikus Koalíció (DK) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

A NER legnagyobb túlélői XIII. – Élő Norbert

A Demokratikus Koalícióval (DK) e ciklusban már nem először fordult elő, hogy politikusa valamilyen pozícióhoz vagy kedvező lehetőséghez juthatott volna a NER által. Eörsi Mátyás DK-politikusnak azzal sikerült beverekednie magát a NER-túlélők díszes csapatába, hogy elfogadta az Orbán-kormány jelölését a Demokráciák Közössége főtitkári tisztségére. Most a párt Budapesti Koordinációs Tanácsának jelenlegi tagja, a DK 2018-as országos listáján is rajta lévő, korábban MSZP-s színekben parlamenti, majd önkormányzati képviselőként ténykedő Élő Norbert szerzett volna kedvező áron ingatlant a Fidesz-vezetésű XI. kerületi önkormányzattól. Hogy aztán az ezt feltáró cikk megjelenése után nem sokkal visszalépjen az üzlettől.

Áron alul juthat ingatlanhoz a DK politikusa a fideszes kerületben

Élő Norbert cége decemberben kibérelt egy önkormányzati ingatlant, rá egy hónapra jelezte, meg is akarja venni, méghozzá a környékbeli ingatlanok árának a feléért-harmadáért, 8-9 millió forintért. Az önkormányzati értékbecslő neki kedvezett.
Találatok: [2]  Oldalak:   1