language

Helyek:

Bp. XIV. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Több száz milliós kár érhette a XIV. kerületet

Hat olyan, nagy összegű szerződést kötöttek Zuglóban Papcsák Ferenc 2010 és 2014 közötti polgármestersége idején, amely sértette a kerület érdekeit. A keletkezett kár elérheti a több százmillió forintot is – legalábbis ezt állítja az önkormányzat megbízásából készített 17 oldalas, a pénzügyi, gazdasági és jogi átvilágítás eredményét összegző jelentés. A dokumentumban több esetben is azt javasolják a mostani vezetésnek, hogy tegyenek feljelentést hűtlen kezelés gyanúja miatt, néhány ügyben pedig kártérítési pert is indokoltnak tartanak. A zuglói önkormányzatnál lapunk kérdésére azt mondták, „hamarosan” megteszik a szükséges jogi lépéseket, jelenleg a hivatal jogászai vizsgálják, hogy pontosan milyen tartalmú feljelentésekkel forduljanak a rendőrséghez. Az érintett szerződések közül több esetében már korábban is történt büntetőfeljelentés.

Mutyigyanús parkolási tender Zuglóban egymilliárdért

A rossz emlékű Centrum Parkolóhoz kötődő tagja is van annak a konzorciumnak, amely a becsült összegnél drágábban, több mint egymilliárd forintért viheti Zugló parkolási megbízását. Maga az előterjesztő polgármester, Karácsony Gergely sincs meggyőződve, hogy az olcsóbb pályázó kizárása indokolt volt.

Garázstrükk miatt aggódhatnak a lakásaikért

Több mint öt éve várják a zuglói Bíbor utca 14–16. lakói, hogy valóban tulajdonosai legyenek azoknak a lakásoknak, amelyekben élnek. Az akkor 15-20 millió forintos lakásokra az adásvételi szerződéseket megkötötték, a pénzt kifizették, ám a 102 lakásos épület továbbra sem kapta meg a használatbavételi engedélyt.

Novemberben 2,8 milliós végkielégítést kapott, januárban már újra alpolgármester lett Rozgonyi Zoltán

Rozgonyi Zoltán Zugló régi-új fideszes alpolgármestere még novemberben kapott 1,7 milliós végkielégítést és 1,1 milliós szabadságmegváltást. Mindezt úgy, hogy januárban Karácsony Gergely újra kinevezte a posztra. De így is csak 337 ezer forintot kellett visszaadnia a hivatalnak, így 2,5 milliót keresett alig két hónap alatt.

Fidesz-MSZP nagykoalíció Zuglóban

Bár a Karácsony Gergely által vezetett zuglói képviselőtestület az alakuló ülésén elsőként és egyhangúlag szavazta meg a közérdekű adatok szélesebb nyilvánosságára vonatkozó rendeletet, más ügyekben egyáltalán nincs ekkora összhang a képviselők között. Hatalmi harcok, és a frontvonalak között egyensúlyozó polgármester: ez a XIV. kerület az önkormányzati választás óta.

Megfosztották a mandátumától a zuglói képviselőt

Méltatlannak nyilvánította a zuglói testület csütörtökön Várnai Lászlót, a CivilZugló egyesület képviselőjét. Ez azt jelenti, hogy az egykori adótartozása miatt megszüntették a képviselői megbizatását - értesült az Index. A Fidesz és az MSZP összefogott.

Az ÁSZ szerint szabálytalan volt Zugló vagyongazdálkodása

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint jogszerűek voltak az V. kerület önkormányzatának vagyonértékesítésekről hozott döntései 2009 és 2013 között. Az ÁSZ három kerület vagyongazdálkodásának értékelésével idén zárta le a fővárosi kerületek ellenőrzését. Zuglónál több súlyos szabálytalanságot is talált.

Hunvald György ünnepel, felmentették

Szmájlikkal dúsított, diadalittas üzenetben ünnepli Hunvald György a Facebook-oldalán, hogy felmentették a hűtlen kezelés vádja alól.

Török Zsolt Zuglóban tripláz

Egy hétvége leforgása alatt talált a zuglói önkormányzat egyik cégénél a minimálbér háromszorosáért vezetői állást az MSZP egykori szóvivője, az eddig „tízezrekből tengődő” Török Zsolt – tudta meg lapunk.

Karácsony alpolgármestere sógorát hozta "vagyonkezelőnek" - a Hagyó-klón is kapun belülre került

Kinevezéséről még nincs hír, de már a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedik ifjabb Feigli Ferenc, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. korábbi műszaki igazgatója, aki a cégnél olyan gyanús közbeszerzésekért felelt, amelyek több százmillió forintos károkat okoztak a társaságnak – értesült a PestiSrácok.hu.
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>