A vád egy jogi fogalom, az MSZP csepeli polgármester-jelöltje, Szenteczky János nevét pedig csak besározni próbálják, ami finoman szólva sem ugyanaz - utalt a városrész leköszönő vezetője arra, hogy reménybeli utódját a Fidesz súlyos vádakkal támadta a kampányban önkormányzati lakáskiutalások miatt.
Vádat emelt az ügyészség a kettős gyilkosság ügyében is érintett volt szocialista politikus, Deme Gábor és élettársa ellen üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt.
A csepeli Fidesz-KDNP-frakció szerint az MSZP vezetőinek távozniuk kellene, mert kiderült, "lakásmaffiát tartottak fenn" a kerületben - írta hétfőn a Csepel.info.
Befejezték a csalás, sikkasztás és magánokirat-hamisítás ügyében indított nyomozást abban a csepeli iskolában, amelyben tavaly januárban a kettős gyilkosság történt.
Augusztus elsejével távozik a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) Zrt. éléről Szenteczky János, az MSZP csepeli polgármesterjelöltje – adta hírül közleményben az önkormányzati tulajdonú részvénytársaság.