Akták: |
|
Intézmények: |
Öt súlyos ellentmondás a brókerügy kormányzati magyarázkodásaiban
A külügy figyelte a piaci folyamatokat, ezért vette ki a pénzt a Quaestorból. Mégsem, Orbán Viktor utasította rá. Március elején utasított Orbán. Ja, akkor nem is volt kormányülés. Orbánban működött az életösztön. Ja nem, olvasta egy gyorsjelentésben.
Orbán rosszul emlékezett, mikor mentette ki a milliárdokat!
Orbán azt állította, a Buda-Cash csődjét követően először polgármesterekkel tárgyalt, majd azt követően, a kormányülésen utasította a tárcákat, hogy vegyék ki pénzüket a brókercégekből. Ám kormányülés csak a Quaestor-csőd után volt, míg a külügy korábban kimentette a 3,8 milliárd forintot.
Szijjártó adott diplomata-útlevelet Tarsolynak
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint a tárca intézményei a miniszterelnök utasításának megfelelően jártak el, amikor megszüntették számláikat a Quaestor brókercégnél, ennek köszönhetően az adófizetőket nem érte kár; a folyamat során pedig nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Kasnyik Márton: 2 ok, ami miatt nem kellene kimenteni a Quaestor kötvényeseit
A magyar állam nagyon szeret a “dolgozó kisember hóna alá nyúlni” látványos népbaráti gesztusok keretében, a dolgozó vagy nem dolgozó nagyemberek hóna alá pedig talán még annál is jobban.
Összeérnek a Quaestor-botrány szálai
A Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.
Brókerbotrány 2015
Kereskedőházak csókosoknak
Quaestor botrány
Kiss Szilárd Miklós
Matolcsy György
Mészáros Lőrinc
Orbán Viktor
Orgován Béla
Polt Péter
Rónaszéki Erika
Szijjártó Péter
Tarsoly Csaba
Windisch László
Buda-Cash Brókerház Zrt.
Fidesz
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kft. (Мадьяр OOO, Mészáros Lőrinc)
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Mészáros Lőrinc)
Orosz-Magyar Kereskedőház Kft.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)
Quaestor Értékpapír Zrt.
Quaestor Financial Hrurira Kft.
Quaestor Invest Kft.
Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.
VisaWorld-Center Szolgáltató Kft.
bankok - pénzintézetek
bennfentes kereskedelem
csalás
diplomácia
engedély
klientúra
nav-vizsgálat
ügyészség
végrehajtás
vízum-állampolgárság
Rácsok mögé küldték Tarsoly Csabát
Egy időre biztosan le kell mondania budai luxusvillája kényelméről Tarsoly Csabának, a bíróság vasárnap este elrendelte előzetes letartóztatását. A Quaestor vezérigazgatója már csütörtök éjszaka óta a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai fogdájában raboskodott egy kétszemélyes cellában, most pedig 30 napra biztosan rácsok mögött marad. Ügyvédje megfellebbezte a döntést.
Bede Márton: Butaság + Korrupció
Talán a legsúlyosabb félreértés a brókerüggyel kapcsolatban, hogy itt valami szörnyűségesen bonyolult ügyről van szó, amelyet még részleteiben is csak válogatott koponyák, ügyvédek, politikusok, újságírók és a Wall Street farkasai érthetnek meg. Ez pont olyan tévedés, mint azt képzelni, hogy a paksi bővítés lényegének megértéséhez atomfizikusnak kell lenni.
Itt van a Quaestor-botrány minden részlete
Bő két hete tart a Quaestor-botrány. A homály egyre nagyobb, a nagyon komoly veszteségek elé néző kisbefektetők pedig alig tudhatnak valamit a részletekről, vagy arról, hogy mire számíthatnak a következő hetekben. Összegyűjtöttük a botrány viharosabb fordulópontjait.
Brókerbotrány 2015
Quaestor botrány
Orbán Viktor
Orgován Béla
Szijjártó Péter
Tarsoly Csaba
Buda-Cash Brókerház Zrt.
Hungária Értékpapír Zrt.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar–Török Kereskedőház
MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.
Orosz-Magyar Kereskedőház Kft.
Quaestor Értékpapír Zrt.
Quaestor Financial Hrurira Kft.
bankok - pénzintézetek
bennfentes kereskedelem
csalás
engedély
felszámolás - végelszámolás
kártalanítás
nyomásgyakorlás
piacfelügyeleti eljárás (MNB)
Kimentette vagyonát az őrizetbe vett Tarsoly Csaba
Vegyék el a bűnös brókerek vagyonát! – harsogta napokon át Rogán Antal. A Quaestor tulajdonosaitól – Tarsolytól, nejétől, illetve apjától –, bár vagyonosak, egy huncut forintot nem fog látni az adóhivatal.
Az MSZP kikéri a Quaestor-vezér Orbánnak írt levelét
Az ellenzéki párt a a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvére és hangfelvételére is kíváncsi.
Brókerbotrány 2015
Quaestor botrány
Orbán Viktor
Szijjártó Péter
Tarsoly Csaba
Fidesz
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Miniszterelnökség
Quaestor Értékpapír Zrt.
Quaestor Financial Hrurira Kft.
állami/önkormányzati szerződések
bankok - pénzintézetek
belföld
bennfentes kereskedelem
ingatlan
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat