language

Intézmények:

Buda-Cash Brókerház Zrt. highlight_off

Lapok:

Világgazdaság highlight_off

Világgazdaság

1969 óta jelenik meg a magyar- és világgazdaságról tájékoztató napilap. A lap indítását az új gazdasági mechanizmus keretei között kezdeményezték. Első tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Konjuktúra- és Piackutató Intézet lett. A kor viszonyaival ellentétben anyagait viszonylag szabadon közölhette, amely számos konfliktus forrása volt. Kompromisszumos megoldásként 1979-ben létrehozták a Heti Világgazdaságot (HVG), mely nyílt, a Világgazdaság pedig zárt terjesztésűvé vált. A Magyar Kereskedelmi Kamara tagvállalatának tagjai megkapták ugyan, de az újságárusok nem értékesíthették. A korlátozást 1988-ban oldották fel.

 

A rendszerváltást követően a Zöld Újság Rt. elnevezésű cég jelenttette meg a napilapot, mely 2014-ig volt a lap kiadója. 2001-ben bevásárolta magát a cégbe az Axel-Springer Budapest Kiadó Kft, mely 2014-ben tulajdonlását eladta az azóta Mészáros Lőrinchez kötődő Mediaworks Hungary Zrt.-nek. A lapnak ma már online felülete is van, a cikkek vg.hu oldalon érhetőek el. Ezen keresztül 2018 végétől már a Fidesz-közeli médiaalapítvány, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a lap tulajdonosa. Magyar gazdasági, gazdaságpolitikai hetilap. A Kossuth Kiadó gondozásában Gazdasági Figyelő néven jelent meg az első lapszám 1958. március 7-én. A Kádár-korszakban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának (KB) szócsöve volt. 1990-ben privatizálták a lapot; a kiadó Figyelő Rt.-t a francia Eurexpansion, majd tőle 1992-ben a holland VNU kiadó vette meg. 1999-ben a Figyelő Rt. beolvadt a VNU Budapest Lapkiadó Rt.-be, amit a VNU 2002-ben eladott a finn SanomaWSOY médiacsoportnak, így a VNU Budapest Lapkiadó Rt. neve Sanoma Budapest Zrt. lett. 2001-ben indult el az internetes változata a FigyelőNet, ami később Fn.hu néven működött. A kiadó úgy döntött, szétválasztja a nyomtatott hetilapot és az internetes szerkesztőséget, majd a nyomtatott lapot eladja, de az Fn.hu-t megtartja (2011-től az Fn.hu-t más internetes termékeivel egyesítette, Fn24 néven a Hír24.hu domainnév alá vonta, majd a Hír24.hu-ból 2015-ben 24.hu lett). A Figyelő hetilapot 2011 áprilisában a Sanomától az Interpress Magazint is kiadó Word Communications Kft. vásárolta meg, amely később Mediacity Magyarország Kft.-re változtatta a nevét. 2015. szeptember 28-án a lapot kiadó MediaCity egy kifizetetlen tartozás miatt felszámolási eljárás alá került.


2016. decemberében megvette a lapot az Investender Kft. üzletviteli tanácsadó cég, amely aztán hamarosan továbbadta 240 millió forintért a Fidesz-közeli Schmidt Mária érdekeltségében álló K4A Kft.-nek. Szerkesztőbizottságot állítottak fel, melynek elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor. 2017. február 1-jén Lambert Gábor, a lap addigi főszerkesztője lemondott és távozott a laptól. Lánczi Tamás lett az új főszerkesztő aki elmondta, hogy a munkatársak több mint fele kicserélődött. Főszerkesztősége idején a Figyelő az ellenzékiek, kutatók és civilek listázásával került reflektorfénybe. A tulajdonosváltás után tovább csökkent a lap értékesítése. Lánczi 2019. márciusában távozott posztjáról, ekkora a lap már a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) része lett. A Mediaworks felfüggesztette a VG nyomtatott kiadását 2022 júliusában.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Miskolczi Tamás: Elkerülhetetlenek a brókerbotrányok?

Induljunk ki három alapigazságból: egyrészt kockázatmentes befektetés nem létezik, másrészt a vállalati csődök elkerülhetetlen velejárói a gazdaság működésének, végül pedig a tökéletes ellenőrzési rendszer elérhetetlen.

Mérleghamisítók

Két-három hónappal azelőtt, hogy csődbe mentek volna, gyakorlatilag semmi jele nem volt annak, hogy a botrányos brókercégek nehézségekkel küzdenek. Sőt, a mérlegek és az eredménykimutatások alapján kifejezetten jól ment nekik.

Jól ment a brókerbotrány cégeinek

A jegybank Aranykönyve szerint kifejezetten jól ment tavaly a botrányokban érintett brókercégeknek. A Buda-Cash története legnagyobb nyereségét vágta zsebre, a Quaestornak a saját tőkéje, a Hungáriának a mérlegfőösszege duplázódott meg.

Alapok pénze ragadt be - nem tudni, hogy a befektetők mikor jutnak a pénzükhöz

A jegybank szerint 1500 kisbefektető lehet, aki az Access Alapkezelő olyan alapjaiban tartja a pénzét, amelyeknek május óta a nettó eszközértékét sem lehet megállapítani. A legnagyobb alap a DRB-csoport bankjaiban tartott betéteket.

Újabb ötszáz Buda-Cash-károsultnak ígérik, hogy a pénzükhöz jutnak

Hamarosan hozzájuthat pénzeszközeihez az az 503 ügyfél, aki a Gain Capitalnél vezetett Buda-Cash számlákon tartotta értékeit. A Buda-Cash felszámolását végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) már megkezdte az érintett ügyfelek behívását, hogy azonosításukat követően megadhassák, milyen számlára utalják át az őket megillető pénzeszközöket.

Lezárult a Buda-Cash vagyonvizsgálata: pénz és értékpapírok is hiányoznak

Értékpapírok és pénzeszközök hiányát állapította meg a Buda-Cash lezárult vagyonvizsgálata - közölte a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) a honlapján csütörtökön.

175 milliárd forintba kerül a brókerbotrány

Összesen 212 milliárd forinttal tartozik a Quaestor a kötvényeseknek, ebből 154 milliárd forint fiktív kötvényt fizetne ki a Beva. A Buda-Cash, illetve a Hungária esetében nagyságrenddel kisebb összeget különítettek el.

Brókersorsok botrány után

Nemcsak a bedőlt brókercégek ügyfelei kerültek nehéz helyzetbe, de a társaságok dolgozóinak elhelyezkedése sem megy könnyen. Sok helyen szóba sem állnak velük, többen kiábrándultak és elhagyták a szakmát.
Találatok: [8]  Oldalak:   1