language

Intézmények:

Budapest Főváros Önkormányzata highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2

4-es metró: az OLAF cáfolja Lázárékat

A hivatal álláspontja szerint nem igaz, hogy súlyos szabálytalanságok kizárólag 2010 előtt voltak. A Fidesz is sáros lehet.

Buszbeszerzés: Tarlós utolsó esélye

A kérdés az, hogy Tarlós István szembe mer-e szegülni a buszkiszervezést erőltető kormánnyal. Szerdán a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a BKK pótlóbusz-tenderét, a 150 darab autóbusz beszerzését tehát elölről kell kezdeni.

Ki engedélyezte Orbánéknak az oszlopbontást?

A főváros tulajdonát vették semmibe, amikor gyalogosokat védő oszlopokat vettek ki az Astoriánál, hogy Orbán Viktor a járdán parkolhasson, amíg hajat vágat. A Miniszterelnökség, a Főpolgármesteri Hivatal, a közutakat kezelő önkormányzati cég is hallgat arról, volt-e erre engedélye Orbánéknak.
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2