language

Intézmények:

Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Felejlentéskiegészítést rendelt el a KNYF Rogán Antal állítólagos kenőpénze miatt

Feljelentés kiegészítést rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Rogán Antal négymillió forintos állítólagos kenőpénze miatt, a Tényi István által tett feljelentéssel kapcsolatban – tudta meg az Átlátszó a KNYF szóvivőjétől, Nagy Andreától. Nagy vihart kavart, amikor Portik Tamás után Vizoviczki László egyik volt beosztottja is arról beszélt, hogy úgy tudja, megvesztegették az egykori V. kerületi polgármestert.

Nem nyomoz az ügyészség Rogán után

A fideszes Tényi István, illetve a PM-es Szabó Tímea tett feljelentést Rogán Antal ellen hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt, miután a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként elítélt Portik Tamás azt nyilatkozta, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak. Tényi elküldte az ügyészség elutasító határozatát, amelyben azt írják, hiányzik a bűncselekmény gyanúja: Portik személye sem túl hiteles, amiket mondott, azok pedig nem egyértelmű állítások.

„Laci bácsi elintézte” - így vesztegette meg Rogán jegyzőjét Vizoviczki a koronatanú szerint

Varga István Vizoviczki László biztonsági főnöke volt, az volt a feladata, hogy kapcsolatot tartson a lefizetett rendőrökkel, és hordja nekik a kenőpénzeket. Vizoviczki 2012. május 31-i letartóztatása után Varga volt az, akit az ügyészségnek sikerült maga mellé állítania: hónapokon át szinte naponta vallatták, és az ő majd 600 oldalas gyanúsítotti vallomására alapozták a Vizoviczki és társai ellen felhozott vádakat.

Rogán feljelenti Portikot

Rogán Antal nem hagyja annyiban, hogy múlt pénteken – a Prisztás-gyilkosság miatt fegyházban ülő – Portik Tamás egy perben tanúként azt állította, hogy a 2000-es évek végén személyesen adott át az akkor az V. kerületet vezető Rogánnak tízmillió forintnyi eurót egy belvárosi ingatlan áron aluli megvétele érdekében. A Magyar Nemzet szerint Rogán rendőri feljelentést tesz hamis tanúzásért, és erre ügyvédje biztatja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.

Feljelentés Portik „tízmilliós vallomása” miatt

A Portik Tamás múlt heti bírósági vallomásáról készült sajtóbeszámolók alapján hivatali vesztegetés elfogadása gyanúja miatt feljelentést tett egy magánszemély, a feljelentéseiről ismertté vált Tényi István. Noha a férfi ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, a tudósításokból pontosan tudható, hogy a több gyilkosság felbujtójaként többszörösen – részben már jogerősen – elítélt Portik Tamás tanúként azt mondta pénteken egy tárgyaláson: tízmillió forintot adott át Rogán Antalnak egy ingatlanügy elintézéséért.

Portik: Vittem Rogánnak tízmillió forintnyi eurót

égóta ismerem Rogán Antalt, állította bírósági meghallgatásán Portik Tamás, az Energol volt vezetője, többek között a Prisztás-gyilkosság elítéltje. Portik és Rogán szembesítését Juhász Péter ügyvéde, Fazekas Tamás kezdeményezte abban a személyiségi jogi perben, amit Rogán azért kezdeményezett Juhász ellen, mert az Együtt társelnöke lebűnözőzte.

Vizoviczki ligájában nem számítottak a pártok, az ő pénzéből mindenki akart

„ÉN LESZ*ROM AZ V. KERÜLETI JEGYZŐT. KORRUPT G*CI”

Józsefvárost nem érdekli, hogy korrupciógyanús vállalkozóval üzletel

A kerület olyan céggel szerződött, amely több ponton is kötődik az egykor az V. kerületben foglalkoztatott, korrupcióval gyanúsított vállalkozóhoz. A józsefvárosi alpolgármester most azt mondja, kértek átláthatósági nyilatkozatot, de nem tanulmányozták, kik a tulajdonosok, a vállalkozó ügyeivel nem foglalkoznak.

Titokzatos korrupciós nyomozás kísérti a Belvárost. Most kiderül, mi is történt

Van egy nyomozás a Belvárosban, amelyről csak annyi konkrétumot lehetett eddig tudni, hogy a volt jegyzőt gyanúsítják hivatali visszaéléssel. A Direkt36 kiderített több részletet is a folyamatban lévő ügyről. A jegyző mellett gyanúsított egy Borzován János nevű vállalkozó, akinek a cége korábban milliárdos munkákat kapott a belvárosi önkormányzattól. A gyanú szerint Borzován pénzt kért azért, hogy elintézzen egy önkormányzati engedélyt. A vállalkozó üzleti birodalmából mára alig maradt valami, de ő áttételes módon kötődik egy olyan építőipari vállalathoz, amelynek jelenleg is milliárdos szerződése van a Belvárossal.

Titokzatos korrupciós nyomozás kísérti a Belvárost. Most kiderül, mi is történt

Egy aggódó ismerős hívott fel 2013 márciusában egy olyan vállalkozót, aki sokáig komoly szereplőnek számított a Belváros üzleti életében. Az ismerős nem sokkal korábban nyitott éttermet a Bazilika környékén, és az iránt érdeklődött a vállalkozónál, hogy tud-e bármit arról a függőben lévő engedélykérelméről, amelyet a nyitással kapcsolatban adott be az önkormányzathoz.
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>