language

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

Kocsis István ellen a rendőrség büntetőeljárást folytatott a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis Istvánt emellett 5 év börtönbüntetést szabott ki a Kúria 2019-ben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Kocsis 2006 és 2008 között hat társával együtt indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Kocsis végül 2023 őszén, 3 év 4 hónap letöltése után szabadult a kecskeméti “parkettásnak” nevezett büntetés-végrehajtási intézetből.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [285]  Oldalak:   <<  <  10 11 12 13 14 15 16 17 18 19   >  >>

Elek István: Csapkodnak a villámok Kocsis István feje körül

Tarlós István főpolgármesterben pénteki nyilatkozata szerint már a „távozásának gondolata” is felmerült. Természetesen nem a sajátjáé, hanem a Kocsisé.

Gulyás József: Az MVM-ügy VIII.

Bodoky Tamás tényfeltáró újságíróhoz méltó alapossággal és szívóssággal igyekezett az elmúlt években utánajárni az MVM-nél a korábbi kormányzati ciklus alatt elfolyt tízmilliárdoknak (Az MVM alkotmányos költsége -Az elszámoltatás vakfoltjai I., ÉS, 2010/36., 2010. szept. 10.)

BKV: Kocsisnak semmi köze nincs a timföldhöz és Szalainéhoz

Dr. Kocsis István határozottan visszautasította az LMP durva rágalmazását az ajkai timföldgyár ügyében vélt felelősségével kapcsolatban - olvasható a BKV csütörtök délutáni közleményében.

Ajkai timföldgyár: a BKV vezetője is felelős?

Az LMP szerint Kocsis István volt az Állami Privatizációs Zrt. vezérigazgatója akkor, amikor privatizálták a timföldgyárat és a hozzá tartozó létesítményeket, Kocsis felelős azokért a szerződésekért, amelyeket az ő vezetése alatt kötöttek meg.

Kiszervezik a BKV-t Kocsis István alól

Lehetséges, hogy egy 25 éves egyetemista fog dirigálni az ország egyik legbefolyásosabb menedzserének, Kocsis Istvánnak? Könnyen előfordulhat, a budapesti tömegközlekedési rendszer átalakítása ugyanis az [origo] információi szerint abba az irányba halad, hogy a fiatal Vitézy Dávid vezetésével felálló új szervezet alá kerül a Kocsis vezette BKV.

"Kétmilliárdot illik visszaosztani": honnan jön a pénz a magyar pártokhoz? (2.)

A magyar politika legnagyobb tabuja, hogy milyen forrásból fedezik működésüket a pártok. A kampányfinanszírozásról szóló cikksorozatunk második részéből kiderül, mire jó egy betarthatatlan rendelet, mennyit "illik" visszaosztani egy nagyberuházás nyertesének, és hogyan fizetik le a polgármestereket és önkormányzati képviselőket.

Pletyka a Mol-főnökváltásról

A Mol-vezér távozása az orosz Szurgutnyeftyegazzal szembeni túl erőteljes fellépése és a horvát Podravka-ügyben játszott Mol-szerep miatt merülhetett fel.

Nem lép le Hernádi

Minden érintett határozottan cáfolja, hogy Kocsis István BKV-vezér váltaná Hernádi Zsoltot a Mol élén. Az ügy nagy kérdése, hogy hálás lehet-e a Fidesz az egyébként zavaros ügyeiről ismert Kocsis Istvánnak.

BKV-vezérből Mol-vezér?

Szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. Egyes források szerint helyét a több állami cég felső vezetői posztját már betöltött Kocsis István veheti át. Kocsis István cáfolja a sajtóértesülést.

Az MVM alkotmányos költsége

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat.
Találatok: [285]  Oldalak:   <<  <  10 11 12 13 14 15 16 17 18 19   >  >>