language

Intézmények:

Budapest Főváros XIV. kerület Önkormányzata (Zugló) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A rendőrség szerint nem volt bűncselekmény, amivel Karácsonyt támadták a kampányban

lap állítása szerint Karácsony felmondta az önkormányzat és az önkormányzati cég közötti bérleti szerződést, amely alapján 137 millió forint lett volna három zuglói sportpálya bérleti díja. Ennyit fizetett a cég az önkormányzatnak. Később aztán - folytatta a Pesti Srácok - a zuglói polgármester felszólította a cég ügyvezetőjét, hogy írja alá az új bérleti szerződést, amely háromhavi bérleti díjat határozott meg. Ennek összege 320 millió forintot tett ki, amit a cég át is utalt az önkormányzat számlájára. Tényi mellett Kovács Balázs Norbert korábbi fideszes zuglói képviselő is feljelentést tett hivatali visszaélés, hanyag kezelés, gazdasági csalás és saját tőke csorbítása miatt. Szerinte az önkormányzat valótlan gazdasági eseményt színlelve, jogosulatlanul jutott haszonhoz azzal, hogy az előnytelen szerződés aláírására kötelezte a céget. Egy értékbecslést is csatolt Kovács a feljelentéshez, amely alapján a három sportpálya éves bérleti díja összesen 110 712 000 forint ér. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a két feljelentést összevonva különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított nyomozást, később aztán átadta az ügyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak, miután Karácsonyt főpolgármesternek választották. A NOVEMBERI RENDŐRSÉGI HATÁROZAT SZERINT VALAMENNYI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉT ÉS A KFT. JEGYZETT TŐKÉJÉNEK LESZÁLLÍTÁSÁT KÉPVISELŐ TESTÜLETI HATÁROZATOK ELŐZTÉK MEG, "ÍGY VAGYONKEZELÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSE NEM ÁLLAPÍTHATÓ MEG."

Horváth Csaba: A zuglói parkolási szerződés erkölcsileg aggályos, de szakmailag jó

Kedden megírtuk, hogy Zugló a november 7-ei testületi ülésen a frissen megválasztott polgármester, Horváth Csaba előterjesztése nyomán új parkolási üzletre készül. (A tendert még az előző, Horváth előtti ciklusban írták ki). 76 automatát vásárolnak, és négy évre szerződést kötnek Kupper András cégével. Azzal a Kupper Andrással, akit pont egy zuglói ügy kapcsán több tízezer rendbeli parkolási csalás miatt korábban elítélt a bíróság, cége engedély nélkül szedett parkolási díjat az Állatkerti úton.

Zugló most azoktól vesz parkolóautomatát, akiket korábban több tízezer rendbeli parkolási csalásért elítéltek

A frissen megválasztott polgármester, Horváth Csaba javaslatára Zugló nyélbe üthet egy újabb négy évre szóló parkolási üzletet Kupper András cégével. Azzal a Kupper Andrással, akit pont egy zuglói ügy kapcsán nyolcvanezer rendbeli csalás miatt korábban elítélt a bíróság. Cége engedély nélkül szedett parkolási díjat az Állatkerti úton. Kupper a kezdetektől fogva a budapesti parkolás legnagyobb ásza. Övé volt a hírhedt Centrum parkolási birodalom, cégeinek vezetői, 23 személy, jelenleg is a vádlottak padján ül csalás vádjával.

Úgy tűnik, átláthatatlanabbá tenné Zuglót az MSZP-s Horváth Csaba, de szerinte erről szó sincs

1. Horváth úgy módosítaná a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait, hogy a polgármester egy személyben, a testület megkerülésével hozhatna döntést szinte bármilyen, a képviselő-testület hatáskörébe tartozó ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti. Hozzáteszik, az önkormányzati törvény szerint van lehetőség arra, hogy két ülés között a polgármester halaszthatatlan esetben döntést hozzon, ám a lap szerint az önkormányzatok jellemzően pontosan meghatározzák azokat a kérdéseket, amelyekben ilyen módon dönthet egy polgármester. Zuglóban nem szerepelt az SZMSZ-ben ez korábban. "A zuglói javaslat szerinti, szinte minden kérdésre kiterjedő jogkör biztosítása ugyanakkor azzal járhat, hogy a polgármester megkerülheti azokat az átláthatósági és nyilvánossági garanciákat, amelyek a képviselőtestület működéséhez kapcsolódnak" - jegyzi meg a lap.

Horváth Csaba már most átláthatatlanabbá tenné Zuglót, ahol csak két hete polgármester

Horváth egyrészt úgy módosítaná a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait (SZMSZ), hogy a polgármester – vagyis ő maga – döntést hozhatna a képviselőtestület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti.

SZDSZ–Fidesz-koalíció 2019-ben: az állam minden akadályt eltakarított Habony barátai elől

Immár az állami Magyar Fejlesztési Bank közel 1,3 milliárd forintos hitele is segíti Habony Árpád grúz-izraeli barátait, hogy „plázairodaházat” emeljenek a Puskás Ferenc Stadion metróállomás fölé – szúrta ki a Válasz. Az SZDSZ holdudvarából indult Gagel család az elmúlt két évben összesen 3,72 milliárdnyi kölcsönt tudott kibrusztolni magának hatalomközeli pénzintézetekből. Ciklusokon átívelő gigamutyi 7+1 pontban.

Zugló önkormányzatának dolgozik a kreatív nyugtaadó zöldséges fideszes ügyvezetője

Semmiben nem felel meg az átláthatóság követelményeinek a Szatmáry-Jähl Angéla által vezetett Zuglói Piacüzemeltetési és Közösségi Tér Kft. – ez Vágó Gábor első jelentésének megállapítása, amit Zugló polgármesteri hivatalának átláthatósági biztosaként tett. Szatmáry-Jähl a fideszes kereskedelempolitikus Szatmáry Kristóf édesanyja. Ő vezeti azt a céget is, amiről a 24.hu derítette ki: feketén dolgoztat és nyugtát sem mindig szokott adni.

Tiltakozásból lemondott a Hunvald-ügy bírája

Újra kell kezdeni Hunvald György szocialista politikus perét, mert az ügyet tárgyaló bíró lemondott a posztjáról.

Karácsonyék eladták a családi ezüstöt: tőkekivonás Zuglóban az OTP-részvények miatt

A XIV. kerület OTP-részvényeinek eladása miatt, illetve veszteségrendezés céljából csökkenti jegyzett tőkéjét a Zugló érdekeltségében álló sport- és rendezvényszervező cég. A baloldal aktuális választási favoritja, Karácsony Gergely vezette városrész cégében szerződéses tanácsadó a kettővel korábbi fideszes polgármester, Rátonyi Gábor is.

Közpénzzel tolták, mégis bedőlt a Kubatov kopaszaihoz közeli építőcég

Többedik nekifutásra hirdeti meg a felszámoló a Ligetsor-Bau Kft. alig 40 milliós, bizonytalan követelését. Nem is olyan régen a cég még remekül pörgött, közbeszerzéseken tartolt, elsősorban a korábbi választási ciklus Zuglója tömte megbízásokkal.
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>