language

Intézmények:

Budapest Főváros XIX. kerület Önkormányzata (Kispest) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [33]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Ismerős nevek: végigböngésztük a kispesti önkormányzat szerződéseit

Egy önkormányzati képviselő volt férjének cégei több beruházás kivitelezőjeként bukkannak fel a XIX. kerületben 2017. január 1-je óta.

Kerületeken átívelő Fidesz-MSZP összjáték rajzolódik ki a kispesti korrupciós botrány szálaiból

Gyanús közbeszerzések mutatnak kapcsolatot a baloldali Kispest és az akkor még fideszes vezetésű Józsefváros között. Az ügyben feltűnő cégek egy része a ferencvárosi fideszes parkolási biznisz egyik kulcsfigurájához kötődik.

Erdogan feleségével parádézott, majd pozícióba nevezte ki a drog- és korrupciós ügybe keveredett volt párttársát

Botrányos jelenetek színesítették csütörtökön a kispesti önkormányzat alakuló ülését, főleg akkor, amikor az időközben az MSZP-ből kizárt Lackner Csaba képviselő átvette a megbízólevelét. Az Index beszámolója szerint anyázás, fütyülés, “Add vissza, Csabi”-skandálás és "kokaincsászár"-ozás közben történt meg a hivatalos aktus.

Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok és ingatlanok

A Magyar Nemzetben bemutatott kispesti beszélgetéseken a résztvevők számos történetet megosztottak egymással. Lackner Csaba beszélt az MSZP-s EP-képviselők strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitennie a szegényeket az önkormányzati lakásokból. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak lapunk birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Cikksorozatunk hatodik, befejező része.

Mesés külföldi ingatlanokban állnak a kispesti közpénzek?

A hangfelvételek és a lapunk által megszerzett dokumentumok szerint Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, míg Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana. Gajda Péter kispesti polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be, a szocialista politikusnak ez lenne az utolsó ciklusa, mert „már megvan neki”. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak lapunk birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Cikksorozatunk negyedik része.

MSZP-s mutyik, korrupció, köpködés a kispesti hangfelvételeken

Összefonódásokról, kenőpénzekről, fenyegetésekről, háttérmutyikról beszélgetnek azokon a hangfelvételeken XIX. kerületi szocialista kerületi politikusok, akikről a Magyar Nemzet háromrészes cikksorozatban számolt be. A felvételeken zömében Lackner Csaba kispesti kerületi politikus beszél kötetlen hangnemben más politikusokról és azok dolgairól. Lacknerről a Hírtévé egy videófelvételt is közölt, ezen a férfi másokkal együtt egy drogpartinak tűnő találkozón mesél a kerületi ügyekről. Lackner súlyos állításokat fogalmazott meg a XIX. kerület vagyonkezelő vezetőjéről, a szintén szocialista kerületi képviselő Kránitz Krisztiánról.

HírTV: Egy zacskó fehér port lóbálva beszélt korrupciós ügyekről egy kispesti MSZP-s

Tudod, milyen hamar el lehet költeni 200-250 millió forintot? Az, aki hozzászokott egy jóléthez…– értekezik egy felvételen egy zacskó kábítószernek látszó fehér port lóbálva valaki, aki állítólag Lackner Csaba, kispesti szocialista önkormányzati képviselő. A HírTV által közzétett videón túl hangfelvételek is készültek, amelyeken korrupciós ügyekről beszél valaki, aki a HírTV szerint szintén Lackner, aki októberben is indul képviselőjelöltként.

Kizárták a kispesti kokainozós botrányba keveredett Lackner Csabát az MSZP-ből

Mint megírtuk : múlt héten Tóth Bertalan, a z MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kizárását a pártból. Tóth Bertalan a Facebook-oldalán azt írta: Lejárt a határidő, miután az MSZP elnökségének felszólítására Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról. Az MSZP ezért az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsánál kezdeményezte Lackner Csaba pártból való kizárását. A testület nyolc napon belül hozza meg a döntését.

Elintézte a helyi Fidesz, hogy az ő emberei üljenek a bíróságokon

Kizárólag fideszes politikusok jelöltjei lesznek úgynevezett ülnökök a XVIII. és XIX. kerületi bíróságokon, miután az önkormányzat egy napos határidővel írta ki a jelölést. Az ülnökök ott vannak a tárgyalásokon, elvileg beleszólhatnak az ítéletbe és belenézhetnek az iratokba is. A jelölések országszerte zajlanak, majd kiderül, mennyire lesz a XVIII. kerület esete szokványos.

Nem is szerzett műemléki lakást a polgármester Kispest szerint

Gajda Péter, a XIX. kerület szocialista polgármestere nem szerzett műemlék lakást és visszautasítja politikai ellenfelének megtévesztő és hamis állításait - közölte az önkormányzat a kispesti Fidesz keddi közleményére reagálva.
Találatok: [33]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>