language

Helyek:

Budapest highlight_off

Akták:

Eiffel Palace vásárlás highlight_off

Eiffel Palace vásárlás

Eiffel Palace vásárlás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014 nyarán vásárolta meg az Eiffel Palace irodaházat 45,3 milló eurós (13,6 milliárd forintos) áron. Bár az MNB szerint az irodaház vásárlással jó üzletet köttek, az Átlátszó birtokába jutott brosúrából kiderült: a Nemzeti Befektetési Ügynökség ugyanezt az épületet 2014 januárjában még 40 millió euróért hirdette. A beruházó cég közleményében jelezte, hogy a két időpont között több változás is történt, ami indokolja az árkülönbséget. Egyrészt január óta teljesen elkészült a beruházás, másrészt több új bérlője is akadt az irodaháznak. Ennek azonban ellent mond, hogy már a januári brosúra is készként tüntette fel a beruházást, a két összeg közötti másfél milliárd forintos különbséget indokló új bérlőről pedig a sajtónak nincs tudomása. Hogy az MNB által kifizetett összeg pontosan kihez került, nem világos: az irodaház korábbi tulajdonosa az Eiffel Palace Kft. volt, amelynek tulajdonosi hálója egy ciprusi és egy Saint Vincent és a Grenadine-szigetekre bejelentett offshore cégben végződik. 2017. augusztusában végül a Magyar Nemzeti Bank nettó 53,8 millió euró plusz áfáért eladta az Eiffel Palace irodaházat a luxemburgi székhelyű Corpus Sireo által kezelt Corpus Sireo Real Estate befektetési alapnak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Buda Gardens: brutális beépítés jön a Feneketlen-tónál

Egy-egy gigantikus lakópark-beruházásnál a fejlesztői akarat gyakran ütközik a helyi közösség érdekeivel. Budapest XI. kerületében most kezdenek elszabadulni az indulatok: a Feneketlen-tó kertvárosias környezetébe három óriástömböt „ültetnének” 350 lakással és 500 parkolóhelyes mélygarázzsal.

Eiffel Palace: erősen vitatható a KPMG értékbecslése

Nemcsak a Nemzeti Banknak történt ingatlaneladásból legalább másfélmilliárd forintos extraprofitot besöprő ingatlanfejlesztő, de az erősen megkérdőjelezhető módszerrel, közpénzből megrendelt értékbecslést jegyző KPMG Tanácsadó Kft. is átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, offshore hátterű cég. Az eladó cég ciprusi tulajdonosának volt igazgatója papíron több mint ezer céget igazgat, jelenleg egy ciprusi állampolgár képviseli a belizei tulajdonost az átláthatóság jegyében.

Másfél milliárdot ráfizetett az MNB az Eiffel Palace-ra

Egy brosúra tanúsága szerint januárban még 40 millió euróért, vagyis körülbelül 12,4 milliárd forintért is eladták volna az Eiffel Palace-t. A jegybank ezt az épületet júliusban vásárolta meg 5,3 millió euróval, vagyis másfél milliárd forinttal többért. Az MNB eddig nem kommentálta az állítást.

LMP: Matolcsynak le kell mondania, ha nem számol el

Az LMP szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése offshore hátterű cégekkel köt alaptevékenységéhez nem tartozó üzleteket, ezért Matolcsy György jegybankelnöknek vagy azonnal magyarázatot kell adnia ezekre a kiadásokra, vagy távoznia kell posztjáról – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője.
Találatok: [5]  Oldalak:   1