Demszky és helyettesei, valamint az MSZP-SZDSZ-koalíció a felelős a BKV botrányokért a közlekedési vállalat ügyei miatt létrejött városházi vizsgálóbizottság jelentése szerint.
Ikvai-Szabó Imrét és Horváth Csabát is kihallgatják szerdán a BKV-ügy kapcsán. Az Index értesülései szerint Ikvai-Szabó adott teljes felhatalmazást Mesterházy Ernőnek a fővárosi cégek üzleti és személyi döntéseibe való beleszólásra, Hagyó pedig kijelentette: politikusi pályán a közösségért való tenni akarás hajtotta.
A volt főpolgármester-helyettes levélben válaszolta meg a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság kérdéseit. Az Indexhez eljuttatott levélben azt állítja, a közlekedési céget illetően „mindenben törvényesen, jogszerűen járt el”...
Mind nagyobb hullámok csapkodnak a ferencvárosi Duna parton épülő CET körül. Előterjesztés készül a szolgáltatási szerződés újratárgyalásáról, s vizsgálódik az építészkamara is.
Már 2006-ban jelezte a BKV egyik belső ellenőre Demszky Gábornak, hogy a tömegközlekedési vállalatnál „lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat” fogadnak be. A főpolgármester nem hallgatta meg a revizort és a hivatal nem is foglalkozott az üggyel, amit utólag azzal magyaráznak, hogy levelében az ellenőr "nem írt konkrétumokat".
A napokban kaptuk meg a Margit híd felújításának részletes teljesítési igazolását a főpolgármesteri hivataltól. A dokumentum mindössze az eddig kifizetett két összeget (negyedéves össz-számlát), valamint a beruházás néhány részének százalékos teljesülését tartalmazza.
15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta Kontraszt című műsorunkban.
Szinte az összes lehetséges extrával felszerelt Volkswagen Passat kombit bérel a zuglói önkormányzat Weinek Leonárd polgármesternek. Lapunk értesülése szerint az újonnan 14-15 millió forintot érő gépkocsit havi 336 ezer forintért bérlik a volt SZDSZ-es politikusnak.
A BKV-ügy az a villámfény, amely kíméletlenül, éles kontúrokkal mutatja meg a fővárosi szabad demokrata–szocialista kormányzás minden súlyos hibáját, torzulását.