language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [230]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>

Korrupt rendőröket ítéltek el

Huszonötezer forintot kért két rendőr egy lejárt műszakival közlekedő autóstól, cserébe eltekintettek volna a bírságtól. A sofőr azonban a Nemzeti Védelmi Szolgálat embere volt, és lebuktatta a rendőröket. Két év felfüggesztettet kaptak.

Egyszereplős volt a korrupció Terézvárosban?

Jogerősen nemcsak súlyosította, hanem a bűncselekmény minősítését is módosította a Fővárosi Ítélőtábla a 18 millió forintos terézvárosi vesztegetési perben – tudta meg a Magyar Nemzet.

Vizoviczki-ügy: előzetesben a hat újabb gyanúsított

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság azt a hat embert, akit a héten vettek őrizetbe Vizoviczki László vállalkozó büntetőügyével összefüggésben, amelyben több vezető beosztású rendőrtiszt is érintett.

Az ügyészségnek nem tetszik Molnár Gyula felmentése

Megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára az ügyészség fellebbezése Molnár Gyula­, Újbuda volt szocialista polgármestere és társai ügyében, akiket első fokon bűncselekmény hiányában mentett fel a hivatali visszaélés vádja alól a Fővárosi Törvényszék.

Börtönt kapott a volt kerékbilincselő főnök

A terézvárosi kerékbilincses ügyben született ítélet szerint a volt alpolgármester és a volt jegyző pénzbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség gondolkodási időt kért.

Megdolgozná Hagyóékat a BKV

A BKV Zrt. polgárjogi igényt jelentett be a vádlottakkal szemben a bírósághoz benyújtott indítványában a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján.

Rogánék megint pert veszítettek

Ma hozott jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla az ötödik kerületi önkormányzat által az atlatszo.hu ellen indított helyreigazítási perben. A tábla helybenhagyta az elsőfokú döntést: a helyreigazítási kérelmet elutasította. Az álcivileket immár jogerős bírósági döntés szerint is nevezhetjük álcivilnek.

Lemondásra szólítja fel az MSZP a XI. kerületi fideszes képviselőket

Azonnali lemondásra szólította fel a főváros XI. kerületi önkormányzat polgármesterét és fideszes képviselőit az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Horváth Csaba szerint a Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét felmentő bírósági ítélet azt bizonyítja, alaptalan vádakkal befolyásolták a 2010-es önkormányzati választásokat, így a manipulációra építve nyerte meg a kormányzó pártszövetség a kerületi választásokat.
Találatok: [230]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>