Miközben évek óta a működőképesség határán billeg, milliárdokat veszíthet különféle szállítói szerződésein a fővárosi önkormányzat. De hogyan születhettek ennyire előnytelen kontraktusok?
Mintegy 65 millió forinttal csökkenti a négyes metró uniós támogatását 19 darab szabálytalan szerződés. A főként tanácsadásról, jogi szolgáltatásról és tolmácsolásról szóló szerződések jellemző problémája, hogy a közbeszerzési szabályok megkerülésével kötötték azokat.
Többször tárgyal a héten a 2-es és 4-es metró vonalára metrószerelvényeket gyártó Alstom nevű cég a metrókocsik engedélyezését korábban jogerősen megtagadó közlekedési hatósággal. Bár a cég ezt nem erősítette meg, egy az ügyet ismerő forrás szerint a tárgyalás arra utal, hogy a cég menteni próbálja a korábban kifogásolt szerelvényeket.
Az Alstom el akarja kerülni a bírósági eljárást, ezért bízik abban, hogy születhet olyan megállapodás, amely elfogadható mind a BKV, mind pedig a Fővárosi Önkormányzat számára.
A BKV mai nappal felmondta az Alstommal a metrószerelvények szállítására kötött szerződést. Emiatt a 4-es metró átadása 3-5 évet csúszik, így az 2016-2018 között várható.
A 4-es metró építésének első szakasza kapcsán 53 beszerzés és közbeszerzés tekintetében különböző mértékű kockázatot állapított meg az utólagos szakértői vizsgálat.
Jórészt a négyes metró építésénél talált, s már korábban is szóvá tett szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság felfüggesztette a 2007–2009-es időszakra vonatkozó közlekedésfejlesztési pénzek kifizetését, s a Brüsszelben tárgyaló Fellegi Tamás szerint most gőzerővel folyik az egyeztetés az ügy rendezéséről.