Vallomást tett a rendőrségen a pénteken őrizetbe vett Hagyó Miklós és Lelovics Ottó, míg harmadik társuk - a szintén pénteken előállított Horváth Éva - megtagadta a vallomástételt. Ezzel együtt mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen.
Tegnap este a BRFK – miután gyanúsítottként kihallgatta – őrizetbe vette a volt szocialista főpolgármester-helyettest, Hagyó Miklóst és két közvetlen munkatársát, Horváth Éva volt szóvivőt és Lelovics Ottó kommunikációs főosztályvezetőt.
Röviddel az új parlament eskütétele után a BRFK nyomozói gyanúsítotti kihallgatásra előállították Hagyó Miklóst, Budapest volt szocialista főpolgármester-helyettesét, aki az új törvényhozás megalakulásának pillanatában vesztette el mentelmi jogát.
Fennállhat a hűtlen kezelés gyanúja, ha a budapesti szennyvízteleppel kapcsolatos új szerződéseket aláírja a Fővárosi Önkormányzat – hangsúlyozta Wertán Zsolt fideszes fővárosi önkormányzati képviselő.
A BRFK gyanúsítottként hallgatja ki Hagyó Miklóst, amire már napok óta lehetett számítani. Az elmúlt hetekben többször is a volt főpolgármester-helyetteshez köthető személyeket állított elő a rendőrség.
Újraindította a nyomozást Hatvani Csaba, Terézváros MSZP-s alpolgármestere ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, miután a választáson sem egyéni jelöltként, sem pártlistáról nem szerzett mandátumot, és nem védi már a mentelmi jog.
Két és fél millió forintért újíttatta fel a csepeli önkormányzat vagyonkezelő cége azt a szociális bérlakást, melyet egy nappal később havi kilencezer forintért bérelt ki szociális alapon Császár Mihály, a XXI. kerület korábbi rendőrkapitánya – írja a Csepel.info.