Bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója gyanúsítását a rendőrség – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tegnap az MTI-nek a Hirado.hu értesülését.
Csaknem négyéves börtönbüntetést szabott ki a bíróság tegnap Kaszab Csabára, Kőbánya volt MSZP-s alpolgármesterére, amiért 2000-ben 17 millió forintnyi kenőpénzt vett át X. kerületi társasházak felújításáért.
Vesztegetés miatt másodszor is börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság Kőbánya korábbi MSZP-s alpolgármesterét, Kaszab Csabát. A politikus 2005-ben 17 millió kenőpénzt kapott, amiért egyszer már jogerősen két évre ítélték, egy bírósági döntés miatt azonban az ügyet újra kellett tárgyalni.
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a VII. kerület szocialista polgármestere, miután a Fővárosi Bíróság első fokon két hónappal meghosszabbította a Hunvald György elleni, hétfőn lejárt kényszerintézkedést - tudtuk meg.
Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a napokban a Budapesti Nyomozó Ügyészség annak a feljelentésnek az apropóján, amelyet „zuglói polgárok” tettek Tóth Csaba, az MSZP XIV. kerületi elnöke és országgyűlésiképviselő-jelöltje ellen.
Pályáztatás és a feltételek pontos közlése nélkül osztottak szét több milliárd forintot az Állami Számvevőszék szerint a kultúráért felelős miniszter, Hiller István miniszteri keretéből.
A XII. kerületi önkormányzat 2008-ban 550 millió forintért úgy értékesített egy ingatlant, hogy az adásvételi szerződésben kedvezőbb feltételeket vállalt be a vevőnek.
A Jobbik közlésével ellentétben nem nyomozást, egyelőre csak feljelent-kiegészítést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a XII. kerületi Hegyvidék Bevásárlóközpont 2008-as eladása miatt.