language

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kifizette Vizoviczki a 250 milliós óvadékot, hazamehet

Egy összegben kifizették a 250 millió forintos óvadékot a költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László ügyében, így az éjszakai mulatókat üzemeltető vállalkozó házi őrizetbe kerül.

A titkosszolgálatok előtt a Kósát rágalmazó videó

Úgy tudjuk, hogy a titkosszolgálatok ismét foglalkoznak Portik Tamás 2007-es akciójával, amikor egy videofelvétellel próbálta rágalmazni Kósa Lajos akkori ellenzéki fideszes képviselőt.

Őrizetbe vettek több budapesti rendőrt és ügyvédet

Az alezredes és rendőr társa egy budapesti piac üzemeltetőinek ajánlotta fel, hogy pénzért megszerzik nekik a szükséges engedélyeket. Rendőröket gyanúsítanak azzal is, hogy pénzért cserébe folyamatban lévő ügyekben adtak át nyilvántartási adatokat ügyvédeknek.

Újabb rendőrt tartóztattak le a Vizoviczki-ügyben

Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba a Vizoviczki-ügy miatt, amelyben már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak. A gyanúsított a BRFK volt alosztályvezetője, aki havi 100 ezer forint kenőpénzt kapott V. Lászlótól a gyanú szerint.

Még több rendőr lehet érintett a Vizoviczki-ügyben

"Olyan súlyú bűncselekmény-sorozatról van szó, amely mélyen érinti a magyar rendőrséget" - mondta a köztelevízióban a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Vizoviczki László-féle nyomozásról. Ezért szerinte bővülhet még a gyanúsítottak köre.

Még három hónapig börtönben marad V. László

Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság V. László és két társa előzetes letartóztatását. A döntést a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolták.

Házi őrizetbe helyezték V. László munkatársát

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezték V. Istvánt, a rendőri korrupciós ügy egyik civil gyanúsítottját. A további öt gyanúsított, köztük V. László előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról a héten döntenek.

Egyesével igazoltattak mindenkit, addig senki se ki, se be

Nem fért a fejébe, hogy más is szórakozóhelyet akar nyitni - ezzel is magyarázzák a fővárosi éjszakában, miért gyanúsítják azzal Vizoviczki Lászlót, hogy rendőrségi razziákat rendelt más helyek ellen. Egy rendőr szerint Vizoviczki helyeire nemcsak azért nem mentek, mert fizetett a főnököknek, hanem azért is, mert az ott feketén dolgozó kollégáikat buktatták volna le az ellenőrzéssel.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>