language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  311 312 313 314 315 316 317 318 319 320   >  >>

Stadler ismét börtönben: 4 év 6 hónapot kapott

Adócsalás, folytatólagosan elkövetett csalás, közokirat-hamisítás, illetve magánokirat-hamisítás miatt ítélte el a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a visszaeső Stadler Józsefet 4 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre.

Külügyi megbízás a CBA-s Lázáréknak

A Schmitt Pál köztársasági elnök borát kínáló CBA tulajdonosai, a Lázár fivérek domonyvölgyi lovasparkjában is lesznek a magyar uniós elnökséghez kapcsolódó rendezvények. Az esemény lebonyolítására nem írt ki nyílt pályázatot a Külügyminisztérium.

Hunvald-ügy: Vázlatos a maffiavád?

Megszüntette a Fővárosi Bíróság pénteki tanácsülésén az „Erzsébetvárosi városházi bűnszervezet” tagjaiként 2009 elején őrizetbe vett Hunvald György volt polgármester és Gál György, a kerület gazdasági bizottságának egykori elnöke előzetes letartóztatását, egyidejűleg Gállal szemben házi őrizetet, míg Hunvald esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  311 312 313 314 315 316 317 318 319 320   >  >>