Lapok: |
Tiltakozás a Hunyadi tér átalakítása ellen
Újabb terézvárosi fakivágási és mélygarázs-építési tervek miatt a fővárosi közigazgatási hivatalhoz fordulnak a civilek. A Hunyadi tér alatti mélygarázst és a vásárcsarnokot az önkormányzat 75 millió forintért adná oda egy bizonytalan hátterű projekttársaságnak.
A Strabagé lesz az M6-os?
A versenyben maradt három pályázó közül a Strabag tette a legkedvezőbb ajánlatot az M6/M60 két szakaszának megépítésére, értesült az Index. Úgy tudjuk, a két másik pályázó 25-35 százalékkal drágábban vállalná a munkát.
A tőzsdét fenyegeti a lex Mol
A kisbefektetők szerint az újkori magyar tőkepiacot érintő eddigi legveszélyesebb állami támadásként értelmezhető a lex Mol benyújtása. Szövetségük állítja, a Mol és az OTP páros lobbizta ki a menedzsmenteket bebetonozó szabályozást, amely tönkre teheti a tőkepiacot.
Zuschlag váratlanul felbukkant a parlamentben
Zushlag szerint nincsen Zuschlag-ügy és nem történt bűncselekmény. Az ifjúsági alapítványok pénzek miatt elhíresült Bács-Kiskun megyei szocialista ügyvezető váratlanul az MSZP parlamenti frakcióirodáján bukkant fel, és azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy Lendvai Ildikónál befejezte a megbeszélést.
Orbánék Microsoft-szerződéseit sem adják Gyurcsányék
Sehol sem könnyű feladat a Microsoft-szerződések titkainak kifürkészése. Több európai ország jogvédőivel együtt Magyarországon a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) próbálkozott az állami szerződések megismerésével. Nem megy nekik.
Kinek védi a kormány a Molt?
Több ponton is az uniós joggal, illetve az eddigi hazai jogalkotási gyakorlattal is ütköznek a lex Mol egyes paragrafusai...A szakértők szerint leginkább a Molra és az OTP-re szabott javaslat alapján a menedzsmentek bebetonozhatják magukat, még 75 százalékos részesedéssel sem tudja átvenni senki a cég irányítását.
Gergényi hisz az igazságban
Gergényi Péter megvárja az ellene folyó vizsgálat eredményét, nem akarja, hogy az megszűnjön, mondta el szombat reggel a Nap-keltében.
Letartóztatták a volt kínai pénzügyminisztert
Hongkongi lapértesülés szerint letartóztatták Csin Zsen-csing (Jin Renqing) volt kínai pénzügyminisztert, aki augusztusban távozott a tárca éléről.
FBI-ügynökök kapcsolták le Clintonné támogatóját
Pénteken letartóztatták a csalás gyanújába keveredett Norman Hsu hongkongi üzletembert, aki nem jelent meg szerdai bírósági meghallgatásán. Az egyik legnagyobb demokrata támogatónak tartott férfi kijátszhatta az egy magánszemélytől egy elnökjelöltnek utalható kampánypénz limitjét.
Sikkasztásért négy évet kapott egy volt MSZP-s
Elsőfokon négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték sikkasztásért Ispánkai László volt szocialista önkormányzati képviselőt. Az általa vezetett Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. pénzéből 2003-ban 120 milliót szó szerint kivett a trezorból.