language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4671]  Oldalak:   <<  <  357 358 359 360 361 362 363 364 365 366   >  >>

Milliárdok a szélben

Arról a tragikus helyzetről, hogy a köztudott, napról napra átkozottul növekvő hazai szegénységhez képest komoly anyagi kockázatok és áldozatok árán összehozott magyar filmnek idehaza alig van, olykor egyáltalán nincs nézője. Hogy úgy tűnnek el milliárdok e másutt jól jövedelmező ipar- és művészeti ágban, mintha tűzre vetnék őket.

Rovott múltú OCÖ-vezetőség - Olaszliszkai ügyei miatt kapott börtönt Horváth Aladár jobbkeze, Dancs Mihály

Három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon Dancs Mihály, a Kolompár Orbán vezette Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese és szövetségese, egyúttal Horváth Aladár helyettese a Roma Polgárjogi Mozgalom élén. Dancsot olaszliszkai szociális lakások építésével összefüggő csalások bűntette miatt ítélték el.

SZDSZ-önellentmondás 3,5 milliárdért, 200 milliós korrupció?

Wertán Zsolt Zoltán szerint ellentmondásba keveredett saját magával a terézvárosi SZDSZ, mivel a választások után azt ígérte, hogy a kerületben csak pályázat útján lehet ingatlant eladni.

48 órás ultimátumot kaptak a pécsi szocialisták

Bírósághoz fordul a pécsi közgyűlés Fidesz–KDNP frakciója, amennyiben a város nem hozza nyilvánosságra negyvennyolc órán belül a 2010-es Európa kulturális fővárosa (EKF) program megvalósíthatósági tanulmányát – közölte a frakció vezetője hétfőn Pécsett, sajtótájékoztatón.

Ömlik a pénz a haveroknak

A kormányzathoz közel álló társadalom- és gazdaságkutatók nagyon jól járnak az Ecostat intézettel. A Miniszterelnöki Hivatal alá rendelt szervezet tavaly több pénzt fizetett ki a holdudvarnak bizonyos „kutatásokra”, mint amennyi a teljes éves költségvetése volt.
Találatok: [4671]  Oldalak:   <<  <  357 358 359 360 361 362 363 364 365 366   >  >>