A ceglédi Városfejlesztési Kft. a honlapja főoldalán adott fel álláshirdetést, mert "junior műszaki szakértőt" keresnek. Ebben nincsen semmi furcsa, a végig teljesen konvencionális álláshirdetés legvégén, a "Jelentkezés" fejezet végében annál inkább. A szöveg ugyanis ezzel zárul:
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kiválasztás során hátrányt jelentő szempont, ha egy jelölt érdekében harmadik személy a Ceglédi Városfejlesztési Kft. felé megkereséssel él, lobbizik vagy bármilyen nyomást gyakorol. Kérjük ezért, hogy saját érdekükben a protekció keresését mellőzzék.
Takáts László ceglédi fideszes polgármester és felesége 65 millió forint értékben licitáltak Ceglédhez közeli földekre a Nemzeti Földalapkezelő Érd környéki árverésén 2015. decemberében.
A Hungária Értékpapír a mai napig fizeti brókereit, miközben a törvényi előírás ellenére az ügyfelek nem jutnak hozzá fellelt befektetésükhöz. A legkevesebbet a másodikként kirobbant brókerügyről lehet hallani, pedig a Hungária Értékpapír tulajdonosai a gyanú szerint mindazt a jogsértést elkövették, amit a másik három befektetési csalás szereplői. Az értékpapírszámlákról lenyúltak az ügyfelek pénzéből, nem tudják törleszteni vállalati kötvényeiket, ráadásul szűkebb hazájukban, Cegléden piramisjátékot is űztek.
Cegléd hemzseg a furcsa ügyletektől, de úgy tűnik, ez sem a Fideszt, sem az MSZP-t nem zavarja. Pedig egy ügyben már a rendőrség is nyomoz hűtlen kezelés miatt.
Az MSZP kemény hangú közleményben reagált a "Fidesz-KDNP költségvetési botránybrigád" legújabb esete hallatán. Az ellenzéki párt a kormányzó pártok sutba vágták a törvény előtti egyenlőséget, a modern jogállamok alapvető értékét.
Már az ügyészség mérlegeli, indítson-e nyomozást a költségtérítésüket duplán felvett fideszes képviselők ügyében. Nem biztos, hogy gyanúsítottak is lesznek, ha mégis, akkor sem valószínű, hogy az Országgyűlés felfüggeszti mentelmi jogukat. Ha igen, nem biztos, hogy vádat is emelnek ellenük.