language

Akták:

Állami vállalati támogatás a CÖF-nek highlight_off

Kulcsszavak:

civilek highlight_off

Állami vállalati támogatás a CÖF-nek

Állami vállalati támogatás a CÖF-nek

A HVG 2017 április végén írt arról, hogy az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. több száz millió forintot adott a kormánypárti Békemeneteket szervező CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak. Az Átlátszó májusra közadatigényléssel kiderítette, hogy az MVM valóban támogatta a Civil Összefogás Fórumot, méghozzá 508 millió forinttal. Az MVM sokáig az adatvédelmi hatóság elnökének felszólítása ellenére sem adott tájékoztatást arról, hogy miért támogatta több mint félmilliárd forinttal a Fidesz-közeli civileket. Az Átlátszóval való pereskedés során végül kiderült, hogy a támogatásból 433 milliót 4 darab imázsfilmre költött el a CÖF. A videók gyártásával a Fidesz-közeli Magno Studio Kft.-t bízták meg a civilek. Az iratokból az is látszik, hogy 3,6 milliót “Civil érdekű hirdetésekre” (5-5 hirdetésre a Magyar Hírlapban és a Magyar Időkben) 1 milliót pedig a “Civil Akadémia” nevű programsorozat kormányközeli fellépőire költött a szervezet, ezek mellett pedig 7 millió jutott a CÖF brüsszeli tüntetésére.

A Kormány álláspontja szerint  „a társaság eredményesen működik, ez lehetővé teszi, hogy a társadalmi felelősségvállalási aktivitását saját forrásból fedezze, és számos közhasznú tevékenységet támogasson”, és arra hivatkoztak, hogy az MVM-nél „nem közpénzt költenek el, hanem saját forrásból gazdálkodnak". Az ügynek további pikantériát ad, hogy az MVM kommunikációs igazgatója Bentzik Réka Origonak adott interjújában elismerte, az MVM minden támogatását a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt álló Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá.

Ezt követően kiderült, hogy más állami szervezetek kifizetési listáján is felbukkant a CÖKA. A Szerencsejáték Services Zrt. először 170, majd 40 millió forint értékben kötött szponzorációs szerződést az alapítvánnyal. Miután az állami cég nem akarta elárulni, mire adta a támogatást, bejelentésünkre a NAIH eljárást indított, így az iratokból megtudhattuk, hogy a 170 milliós támogatást roll-upokra, molinókra és hirdetésekre költötte a CÖF. (Azt, hogy a 40 milliós támogatást mire szánták a civilek, “meg nem ismerhető adatok”-ra való hivatkozással titkolja az állami cég.) 2021-ben közérdekű adatigénylésünk után a Magyar Fejlesztési Bank is nyilvánosságra hozta, hogy 25,4 millió forinttal támogatták a CÖKA-t – az állami bank így kiemelt támogatóként szerepelt a Civil Akadémia előadássorozat meghívóin.

A CÖF-CÖKA a támogatások felhasználásának időszakában nyíltan kampányolt a kormánypártok mellett a választások előtt. 2018-ban és 2022-ben (Kövess Minket 2022 Kft. nevű cégükön keresztül) plakátkampányt folytattak, amelyekkel ellenzéki jelölteket támadtak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Feljelentést tettek a CÖF támogatásával kapcsolatban

A Mindenki Magyarországa Mozgalom feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt

Pert indít a CÖF ellen Márki-Zay Péter mozgalma

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás miatt.

Csak a Szerencsejáték Zrt. reklámjait kellett kiraknia a CÖF-nek a 170 millió forintos támogatásért cserébe

Az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) 2018-ban 70 millió, 2020-ban pedig 100 millió forint támogatást adott a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványának. Az SZNP az Átlátszónak és a K-Monitornak is kitakarva küldte meg a támogatási szerződéseket, mert szerintük a részletek üzleti titoknak minősülnek. Mi pereltünk, a K-Monitor pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, és ez utóbbi felszólítására (minket megelőzve) megkapták az állami cégtől a kitakaratlan iratokat. A papírokat megosztották velünk, mutatjuk a tartalmukat.

Titkolja a CÖF-nek adott 40 milliós támogatás részleteit a Szerencsejáték-cég

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP), az állami lottócég támogatásokat osztó leányvállalata júliusban 40 millió forintot adott a kormánykedvenc CÖF alapítványának. Közadatigénylésben kértük ki a támogatással kapcsolatos iratokat, de csak a szerződést küldték meg, és abból is kitakarták, hogy milyen feladatokat csinál a CÖKA a közpénzért cserében, mert azok „meg nem ismerhető adatok”.

„Elmúltnyolcév” újratöltve: ismét közpénzből kampányol a CÖF

„Civil Akadémiaként” hirdették, de kizárólag a Fidesz választási kampányáról szólt az a rendezvény, amit közpénzből és a Szerencsejáték Zrt. Nonprofit Kft.-jének forrásaiból is támogattak. A békemenetet szervező CÖF-háttérszervezet rendezvényén elhangzott, hogy az ellenzék valójában ellenség, és visszatért az „elmúlt nyolc év” retorika.

Újabb 40 millió forintot kapott a CÖF a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista szerint július 1-én 40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek. A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) korábban már kapott két részletben 170 milliót az SZNP-től, és idén a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank is megtámogatta őket 25 millió forinttal. A CÖKA pedig nem csak a Békemenettel állt ki a Fidesz-kormány mellett: gyurcsányozós vándorkiállítással járják az országot, és ők rakták ki a stopgyurcsányos plakátokat is.

Ismerős Arcok, Férfiak Klubja, Mészáros Lőrinc kultúrcége – a Szerencsejáték Zrt. idei támogatottjai

Kikértük az állami lottóvállalat támogatásokat osztó leánycégétől az idei patronáltjaik listáját, amit utoljára 2021 januárjában frissítettek a honlapukon. A sok adatra hivatkozva 15 nappal meghosszabbították a válaszadási határidőt, közben viszont a weboldalukra feltöltötték a június végéig kiosztott támogatások adatait. A táblázatokból kiderül, hogy Mészáros Lőrinc kultúrcége, az Ismerős Arcok zenekar vállalkozása, valamint több Fidesz-közeli szervezet és vállalkozás kapott idén (is) jelentős közpénzösszegeket a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-n keresztül.

A közpénzmilliókkal kitömött CÖF-CÖKA cége hirdeti a „STOP Gyurcsány” plakátokat

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) tulajdonában álló Kövess minket 2022 Kft. finanszírozza azokat a plakátokat Csepelen és Soroksáron (is?), amelyeken a Fidesz Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely ellen kampányol. Hogy pontosan mennyit költöttek a hirdetési helyekre, nem árulták el, de a Momentum listaáron egy citylightra nettó 137 500-206 000 forintos ajánlatot kapott fél hónapra ugyanott. Bár a CÖKA cége vélhetően kedvezményes áron hirdethet, a teljes ár kifizetése sem jelenthetett nekik gondot. A nyíltan kormánypárti alapítvány ugyanis több száz millió forint támogatást kapott állami cégektől az elmúlt években.

A magyar állam bankja közzétette a kifizetési listáit

Közel öt év után ismét közzétette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank, hogy a banki tevékenységéhez nem kapcsolódóan mely alapítványoknak és cégeknek nyújtott támogatást. Az évi 50-250 millió forintos kifizetések kedvezményezettjei között vannak például kormánypárti politikusokhoz köthető alapítványok és sportszervezetek, a békementes CÖF, zenészek cégei, hajós vállalkozás és hajóverseny, a Szépművészeti programjait finanszírozó cég és a Portfolio kiadója.

A CÖF-öt, a Mediaworkst és Schmidt Mária családi érdekeltségét is támogatta az állami Magyar Fejlesztési Bank

A CÖF-öt, a Mediaworkst és Schmidt Mária családi érdekeltségét is támogatta az állami Magyar Fejlesztési Bank, valahogy elfelejtettek erről beszámolni. Az MFB az után tette ki a kifizetések listáját a honlapján, hogy a korrupcióellenes K-Monitor adatigénylésben hívta fel rá a figyelmet, hogy a közérdekű adatokat már 2016 vége óta nem tette közzé, bár ezt törvény írja elő. Az MFB egyesületek támogatására, alapítványok feladatellátására, és a banki alkalmazottak „oktatási, kulturális és sporttevékenységét segítő szervezetek” támogatására adhat ilyen, a „nem alapfeladatai ellátására” fordított támogatásokat.
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>