A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) finanszírozását vizsgálva számos közpénzből is működő civil szervezetet találunk, amelyek pénzügyi beszámolóikat rendre nem teszik közzé, pedig erre törvény kötelezi őket. Gazdasági társaságok és önkormányzatok is feltűnnek az átláthatatlanul gazdálkodó hálózatban, annyi viszont még így is látszik, hogy a Jobbik felől több csatornán érkezik támogatás a HVIM felé. A párt alapítványa például éppen abban a faluban segítette egy szobor felállítását, amelyben a HVIM-alapító Toroczkai László indult a polgármesteri posztért, a frakció pedig amellett, hogy fizetést adott két HVIM-es vezetőnek, ellátta megbízásokkal Toroczkai ügyvéd apját is.
Lázár János miniszter agresszív támadást indított, hogy a kormány befolyása alá vonhassa a „norvég” civil pénzek elosztását. Lássuk, milyen az a Nemzeti Együttműködési Alapnál meghonosodott „jó gyakorlat”, amit a kormány implementálna a Norvég Civil Támogatási Alapnál. Most egy kisebb földrajzi metszetet: a nyíregyházi nyerteseket mutatjuk be.
De ezt nem úgy kell érteni, hogy a Fidesz kiszervezte a kampány mocskosabb részét. A Békemenet-szervezők közleménye éppen arról szól, hogy tavaly mindössze 20 millióval szállt be a Fidesz pártalapítványa a Civil összefogás Fórum kampányába. Ami csak fele a tavalyelőtti negyvennek. Azon felül pedig kaptak 290 millió adományt. Nem, nem a NAV-on keresztül, egy százalékból. Hanem csak úgy, közvetlenül, mintegy kézből kézbe.
A magyar kormány heves vitája Norvégiával nem Lázár János májusi levelével kezdődött. Már 2012-ben is jelezte a kormány a norvégoknak, hogy problémája van a magyar civileknek járó pénz elosztásával. Milyen levélváltásokkal és találkozókkal indult a mostanra elmérgesedett konfliktus?
Hiába a közigazgatásban az elszámoltatás, a korrupcióellenes program és az új közbeszerzési törvény, a 2010-2014-es ciklusban sem látható a közbeszerzési piac tisztulása. Sőt.
A kampányszabályozás direkt futni hagyja a bizniszpártokat, ha nem szereznek mandátumot, az ÁSZ hivatalból nem vizsgálja a pénzek felhasználását. A Fidesz már kétszer annyit költhetett a kampányra, mint ami törvényesen megengedett. Az emberek a baloldalt tartják korruptabbnak.
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének az egyik legsötétebb és kétségkívül legjellemzőbb fejezete a civil társadalom, szűkebben a nonprofit szervezetek kezelése.
Orbán Viktor valljon színt a személyes jó barátainak juttatott adómentes pénzekről - erre szólítja fel az MSZP a miniszterelnököt. Szanyi Tibor az ATV Startban elmondta, a haveroknak történő pénzosztogatás nemrégiben ismertté vált legújabb példája, hogy az állami gázkereskedő, egy bizonyos Garancsi István svájci cégének adja el az olcsó gázt, majd ugyanezen cég mintegy 55 milliárdos haszonnal adja azt vissza az államnak.
A veszprémi Városi Nyilvánosságért Alapítvány kétszer is kapott idén támogatást a veszprémi Navracsics Tibor igazságügyi miniszter tárcájától. A civil szervezet rendezvényeinek rendszes szereplői fideszes politikusok, például az Új Nemzedék Program miniszteri biztosa, az általuk állítandó emléktáblát maga a miniszter fogja felavatni