language

Kulcsszavak:

civilek highlight_off
klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [171]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Őrangyal könyékig a húsosfazékban: Tardi Tamás Ákos viselt dolgai

Alig kilenc hónap telt el azóta, hogy Tardi Tamás Ákos a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke lett. Ebben, mármint az alelnökségben volt gyakorlata, hiszen korábban, 2015-ig a Fidelitas Országos Választmányánál töltött be ilyen pozíciót. Kilenc hónap alatt néhány jelentéktelen protokolláris megmozduláson kívül csupán egy rosszul sikerült kirohanással vétette észre magát: bár ő a közelében sem járt annak a kaposmérői fórumnak, melyen a helybéliek a polgármesterük által tervezett hulladékfeldolgozó ügyét vitatták meg, utólag felszólította a szervezők által meghívott Pintér Attilát, a tavalyi kaposvári népszavazás kezdeményezőjét, hogy „hagyja békén a somogyi falvakat”. Tardiról két dolgot állítanak biztosan fideszes körökben: egyrészt Gelencsér Attila leghűségesebb szárnysegédje, másrészt pedig fülig sáros olyan zavaros cég-, ill. alapítványi pénzügyekben, melyek évek óta járják az országos médiát.

Fidelitas-káderek osztják a hátrányos helyzetű gyerekek pénzeit a Jövő Uniója Alapítványnál

Az 1990-es évek végén az Ifjú Szocialisták Mozgalma környékén burjánzottak olyan jótékony, a fiatalokat így-úgy segítő civil szervezetek, amelyek a szoft költségek kreatív könyvelésével juttattak jelentős összegeket a Zuschlag János körül összeverődött ifjú pártközelieknek. Nem állítjuk, hogy ez történik a nemrég alapított Jövő Uniója Alapítványnál is, hiszen lehet, hogy csak a nehéz sorssal induló fiatalok iránt érzett empátia a közös a két történetben. A Jövő Uniója Alapítványt 2015-ös indulásakor a Fidelitas akkori alelnöke irányította, és az alapítvány körüli Fidelitas-káderek között felbukkan az Új Nemzedék Központ korábbi ügyvezetője, valamint egy, az üzleti életből hosszú évekre kitiltott menedzser is.

Seszták: Nem politikai ügy, hogy az MVM a CÖF-nek adott félmilliárd forintot

Seszták Miklós szerint felesleges és túlzás a Duna Arénát, az utakat és egyéb fejlesztéseket beszámítani a vizes vébé költségeibe, mert ezek amúgy is megépültek volna. A fejlesztési miniszter azt mondja, hogy az nem politikai ügy, hogy az MVM éppen a kormánybarát CÖF-nek adott félmilliárd forint támogatást, nem pedig kórházaknak és rászorulóknak.

A kormány szerint nem közpénzből fizeti az MVM a CÖF-öt

A parlamentben napirend előtt szólalt fel Szávay István jobbikos képviselő azzal kapcsolatban, hogy az MVM (Magyar Villamos Művek Zrt.) 508 millió forinttal támogatta tavaly a Civil Összefogás Fórumot (CÖF). A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett nemrég, amiért az MVM az adatvédelmi hatóság elnökének felszólítása ellenére sem adott tájékoztatást arról, hogy miért támogatták több mint félmilliárd forinttal a Fidesz-közeli civileket.

Fővárosi Törvényszék: Nyilvánosságra kell hozni a CÖF-nek adott 500 milliós MVM támogatással kapcsolatos iratanyagot

A Fővárosi Törvényszék az atlatszo.hu által indított perben pénteken meghozott ítéletében kötelezte a Magyar Villamos Művek Zrt-t arra, hogy hozzon nyilvánosságra minden olyan dokumentumot, amelyet a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖKA) megítélt támogatással kapcsolatban kezel, így a CÖKA támogatásra irányuló kérelmét, a támogató MVM támogatásra vonatkozó belső előterjesztését, valamint a döntés tárgyában tartott bármilyen testületi ülés jegyzőkönyvét. Az MVM eredetileg abszurd indokra hivatkozva tagadta meg az adatkérésünket, majd a perben is előjött pár érvvel annak érdekében, hogy mindent titkolhasson a félmilliárdnyi támogatás részleteivel kapcsolatban. A bíróság egyet sem talált megalapozottnak. Ítélete nem jogerős.

Bemondásra kaptak százmilliókat

Igencsak nagyvonalú volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Lázár János kancelláriaminiszterhez is köthető Korábban Érkeztem alapítvánnyal: mint az alapítvány lapunknak elküldött leveléből kiderül, úgy ítéltek nekik oda 1,2 milliárd forintnyi pályázati pénzt, koraszülötteket segítő mentorálásra, hogy a pályázati költségek jó részét „keretösszeg szemlélettel” csak megbecsülte a szervezet, ám még csak most toborozza a programhoz a résztvevőket. Pedig az eredeti pályázati kiírásban konkrétan szerepelt, hogy a tervezett költségek alátámasztására árajánlatokat kell benyújtani és ennek a két másik, a Lázár-kötődésű alapítványhoz képest csak feleannyi támogatást elnyert civil szervezet eleget is tett.

A Habsburg Ottó Alapítvány elnöke lett Orbán titokzatos svájci barátja

Nagy István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott berni nagykövete lett a kormány által nemrég létrehozott Habsburg Ottó Alapítvány elnöke. Az alapítvány a néhai trónörökös hagyatékát kezeli majd a budai Várban. Az Orbán Viktor miniszterelnök társaságában Zürichben többször lencsevégre kapott Nagy Istvánt régi kapcsolat fűzi a jelenlegi Habsburg-családfő, Károly herceg feleségéhez, Francesca Thyssen-Bornemiszához. Ez a kapcsolat privát mulatságokra és vagyonkezelésre is kiterjed.

Fideszesekkel töltik fel a tízmilliárdos civil program kirúgott szervezőinek helyét

Nem mindegy, ki építi az állami civilszférát. Épp befejeződött egy országos projekt szervezőinek kiképzése, amikor a csapat harmadát indoklás nélkül utcára tették. A megüresedett helyekre csak a napokban írtak ki pályázatot, de fű alatt közben felvettek új munkatársakat, akik között jelenlegi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőt, volt Fidesz-jelöltet és ORÖ-tagot is találni.

Civil szférát épít az állam – rögtön kirúgták azokat, akik komolyan gondolták

Kiképezték, majd pár hét elteltével indoklás nélkül kirúgták a 3 milliárd forintból indított országos közösségfejlesztési program mentorainak harmadát. A feladat kényes: a mentoroknak 6,6 milliárd forint elköltéséhez kell segédkezniük, de a pénzre már a pályázat kiírásakor rávetette magát a politika. A leépített csoportban úgy tudják, hogy egy megkésett átvilágítás alapján politikailag nem voltak elég megbízhatóak ahhoz, hogy a 2018-as országgyűlési választás előtti hónapokban rájuk bízzák megyék, falvak életének szervezését.

Ügyészségi felszólítás a CÖF-nek - Honnan van a pénz?

Juhász Péter, az Együtt elnöke után az ügyészség is felszólította a CÖKÁ-t, hogy tegye nyilvánossá: honnan kapott pénzt 2015-ben, és mire költötte azt. Kötelező lenne ezt nyilvánosságra hoznia, mint minden közhasznú szervezetnek, azonban nem tette meg.
Találatok: [171]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>