Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Találatok: [2] Oldalak: 1
Innen zsebeltek be milliókat Karácsonyék haverjai
Több mint ötmillió forinthoz juthatott például a Budapest Brand NZrt.-től a Budapest Párbeszéd konzultációs és edukációs kampány előkészítésében és támogatásában való szakértői tevékenység címén Zaránd Péter, aki korábban a Momentum, majd Puzsér Róbert 2019-es kampányát vezette, mielőtt Márki-Zay Péter baloldali közös miniszterelnök-jelölt kampányfőnöke is lett. Több mint hatmillió forintról kötöttek szerződést a Paradigma Intézethez köthető Mentat Consulting Kft.-nek stratégiai (üzletviteli és egyéb vezetési) tanácsadói feladatok ellátása címén. Ezenkívül több mint 200 millió forintot vertek el a Budapest Brand NZrt. információs pultjainak üzemeltetésére, amely különböző külsős kft.-k kasszáját gazdagította.
Az előválasztásra százmilliók mentek el, Márki-Zay győzelmére a töredékét sem adják az ellenzéki pártok
Az ellenzéki összefogás pártjai eddig szinte csak egymás legyőzésére vásároltak hirdetéseket, az előválasztás óta Márki-Zay Pétert magára hagyták. A közösségi médiában 82 százalékos fölényben van a Fidesz, és Gattyán György is többet költött az Országgyűlés összetételéről szóló versenyben, mint az ellenzék.
Deák Dániel
Gattyán György
Karácsony Gergely
Márki-Zay Péter
Orbán Viktor
Toroczkai László
Varga Judit
99 Mozgalom
Aktuális Média Nonprofit Kft.
Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Demokratikus Koalíció (DK)
Facebook
Fidesz
Jobbik
Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.
Magyarország Kormánya
Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft.
Mi Hazánk
Mindenki Magyarországa Mozgalom Egyesület
Miniszterelnökség
Momentum
állami/önkormányzati szerződések
civilek
gazdálkodás
hirdetés
kampányfinanszírozás
klientúra
média
támogatás
választások - népszavazás
Találatok: [2] Oldalak: 1