language

Intézmények:

Club Aliga highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   <<  <  1 2

Balatonvilágos és Aliga nem kíván asszisztálni Balaton-partja elvesztéséhez

A valaha önálló Balatonaligát magába foglaló település képviselő-testületének pénteken arról kellett volna döntenie, kíván-e élni vagy sem az önkormányzatot megillető elővásárlási jogával a Club Aligában kialakított hat telek tekintetében.

A Club Aliga Balatonig érő telkeit az önkormányzat is megveheti, mondta az államtitkár

Egy telek 400-500 millió forint, és tizenhárom van belőle.

Gyurcsány lopta el az aligaiak Balaton-partját, vagy most lopják el?

Azért nem épül luxusszálloda az aligai magaspart tetejére, mert az állam visszavonta a 7,3 milliárd forintos támogatást.

Club Aliga: előálltak új terveikkel a befektetők, de a helyiek továbbra sem nyugodtak

Pénteken közmeghallgatást tartanak Balatonvilágoson a fejlesztésről, számos kérdésre vár választ az Aligai Fürdőegyesület.

Nem hagyják magukat a balatonvilágosiak a Club Aliga ügyében

Két héttel a választások előtt tulajdonost váltott az egykori aligai pártüdülőt fejlesztő projektcég. A balatonvilágosi polgármester pénteken rendkívüli képviselő-testületi ülésen próbált a befektetőknek kedvező határozatokat elérni.

Tiborcz is kiszáll a NER nagy ingatlanos cégéből

„Annak idején azért is kezdtem el komolyabban ingatlanbefektetésekkel foglalkozni, mert ez egy olyan terület, amelyet kevésbé érintenek állami és önkormányzati tenderek, én pedig még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy a személyem miatt előnyben részesülnének az érdekeltségeim. Ahogy korábban is jeleztem, nem kívánok olyan cégben tulajdonos lenni, amely állami és önkormányzati támogatások elnyeréséért indul.
Találatok: [16]  Oldalak:   <<  <  1 2