language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off
gazdálkodás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [200]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

A Jobbik szerint késlekedik a vizsgálat a Gyermekrák Alapítvány ügyében

A Jobbik aggályosnak tartja, hogy egy hónappal a Gyermekrák Alapítvány ügyében tett feljelentése után sem történt semmi. Az ellenzéki párt szerint azt is vizsgálni kellene, hogy az elmúlt években mennyit és milyen célokra költött az alapítvány.

Mire és hogyan költ a Gyermekrák Alapítvány?

Évente 60 ezer ember ajánlja fel az adója egy százalékát a Gyermekrák Alapítványnak. A szervezet általában a felajánlási listák élén végez és rendszerint évi 250-300 millió forintból gazdálkodik.

Kétmilliárdos csalás ügyében nyomoznak

A Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány által a 2000-es évek első felében kötött gyanús szerződések ügyében, amik összesen kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak az államnak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Gyanúsított lett a polgármester

Mint azt ügyészségi forrásból megtudtuk, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csalással, költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással és rágalmazással gyanúsítja a Baranya megyei Drávapiski független polgármesterét, Mali Zoltánt.

A pártatlanság vélelme

Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Megszüntették Szima Judit előzetes letartóztatását

Megszüntette Szima Juditnak, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárának előzetes letartóztatását a Szekszárdi Törvényszék - közölte a törvényszék szóvivője csütörtökön.

Házkutatást tartanak a Városházán

Házkutatást tartottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a budapesti Városházán. Horváth Katalin Fanni szóvivő azt közölte: rendőrségi intézkedést tartottak, munkatársaik okirati bizonyítékokat foglaltak le az önkormányzat épületében.
Találatok: [200]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>