language

Kulcsszavak:

csempészet highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Földesi-Szabót továbbra is körözik

Top 10-es körözési listára került Földesi-Szabó László, akit milliárdos csempészés és sikkasztás miatt nem jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Bíróság, azonban az ítélethirdetés közben megszökött.

Földesi-Szabó László leadta az ajánlószelvényeit

A paksi egyéni 2. számú választókerületben indul a Magyarok Egymásért Szövetsége párt első és eddig egyetlen jelöltjeként a milliárdos vám- és adócsalással vádolt alapítványelnök.

Vádemelés az Egymásért Alapítvány ügyében

A Fővárosi Főügyészség csütörtökön vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bíróságon, melyben Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának elnökét, illetve hét társát a vámbevételt 1,16 milliárd forinttal csökkentő csempészettel, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják.

Államtitok miatt hallgatott az Egy-másért Alapítvány vezetője

Állam- és szolgálati titkokra hivatkozva több kérdésre nem válaszolt parlamenti meghallgatásán Földesi-Szabó László, akit az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány kuratóriumi elnökekeként több mint 1 milliárd forintos áfacsalással gyanúsítanak.

Újságírókat fotózott a bizottsági ülésen Szilvásy jósdás testvére

Furcsa közjátékkal kezdte keddi ülését az Egymásért alapítvány ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság. Szilvásy Pétert, a kancelláriaminiszter öccsét hallgatták meg, de ő nem csak a csalási ügybe keveredett alapítvány ügyeiről akart beszélni.

Lötyögtetés után segítségkérés a kormányfőtől (olaj-ügyek VI.)

A Kordax Rt. nevéhez fűződik a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb adócsalása. A cég vezetőjének jó politikai kapcsolatai voltak, és ahogy a többi olajos cég is, egy jogi kiskaput kihasználva kerülte ki az adó- és vámfizetést.

Korlátolt felelősségű olajüzletek

Az olajügyekben régen rendet lehetett volna tenni, ha nem keveredtek volna az üzletbe olyan nehézfiúk, akiktől mindenki fél. A nagy olajos cégekkel az igazságszolgáltatás tehetetlen: az elmúlt hetekben kiderült, hogy az Energol-ügyben is megdőlhet a vád.

Egész Alaszkát be lehetett volna fűteni - Olajügyek I. - Mi is az az olajozás?

A kilencvenes évek egyik legsötétebb, és eddig leginkább feltáratlan korszaka Magyarországon az olajbűnözés időszaka volt. Az állam több mint ezermilliárdot bukott, a valós tettesek megbüntetése azonban elmaradt.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>