language

Személyek:

Csetényi Csaba highlight_off
Liszkay Gábor highlight_off

Csetényi Csaba

A Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba évek óta sorra nyeri az állami reklámtendereket, cégei (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.) a kormány és az állami vállalatok első számú ügynökségeinek számítanak. Egyebek mellett ők hirdették a „kényszerbetelepítés” elleni népszavazási és menekültellenes kampányt, a kormány reformjait, a paksi bővítést, az államkötvények vásárlását. Nagyjából 2017 után Csetényi cégei kikerültek a kedvezményezetti körből és látványosan visszaesett a közbeszerzéseken elnyert munkáik száma. Emögött a hírek szerint elszámolási problémák álltak. (Fotó: RTL Klub)

Liszkay Gábor

Liszkay Gábor (Debrecen, 1956. –) magyar ügyvéd, újságíró.

 

Liszkay Gábor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott. Tizenöt évig volt a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője. A G-nap után, két évtizedes együttműködést feledve elhagyta Simicska Lajost, új kormánylapot (Magyar Idők) gründolt, majd átvette a Mediaworks-médiacsoport irányítását. 2018 szeptemberében kezdte el működését a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, mely 10 médiavállalkozásban szerzett többségi tulajdont 2018november 28-ig. Az alapítvány kuratóriuma a médiavállalkozások jövőbeli működtetésével kapcsolatos feladatok elvégzésére Liszkay Gábort kérte fel.


Hamvay Péter: A lapszöktető: hogy lett Liszkay Gábor a fideszes média kulcsfigurája? (HVG)


fotó: Mediaworks

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Kétmilliárdból reklámozta magát a kormánymédiában az MVM

Elképesztő összegű közpénzt fordított saját tevékenységének reklámozására az MVM Zrt., több mint 2,2 milliárd forintos reklámköltséget fizettek ki kormányközeli médiumoknak 2016 eleje óta – derítette az LMP.

LMP: Még el sem indult a paksi bővítés, Mészáros és Habony már keresett rajta

Eddig 160 millió forintot kapott az atombizniszbe minap beszálló Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks Zrt. és Pannon Lapok Társasága Kft. azért, hogy a paksi bővítést reklámozzák. A Lehet Más a Politika készített táblázatot az állítólagos összes reklámköltésről, amely csaknem 1,2 milliárd forintot tesz ki.

Drága reklámok a "baráti sajtóban" - De mit is hirdetnek valójában?

Nem tudni, pontosan, mit is hirdet alkalmanként több mint 2 millió forintért az MVM Zrt. a kormánypárti Magyar Időkben. Arra a kérdésünkre sem kaptunk választ, hogy miért az ismeretlen példányszámú lapot választották a reklámozásra. Eközben Rogán Antal tárcája gyurcsányozással válaszolt az Együttnek.
Találatok: [3]  Oldalak:   1