Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

csődbűntett highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [171]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Új eljárást kell indítani a Szeviép-ügyben

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú döntését és új eljárásra utasította a törvényszéket a Szeviép-ügyben csütörtökön. Az ügyészség csődbűncselekmény elkövetésével vádolta meg az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét, akik a cselekményt azzal követhették el, hogy a társaság vagyonának másfél milliárd forintos csökkentésével meghiúsították a hitelezők kielégítését.

Vádat emeltek Töröcskei István volt bankvezér ellen

A Zala Megyei Főügyészség vádat emelt a mára felszámolás alatt álló Széchenyi István Hitelszövetkezet igazgatóságának és cenzúrabizottságának volt elnökei és tagjai ellen, köztük Töröcskei István jobboldali üzletember ellen – értesült a 24.hu.

Kérj az Isitől, rendes ember, ő majd segít! – a Széchenyi Kereskedelmi Bank bukása

Június 16-án őrizetbe vették az egykori Széchenyi Kereskedelmi Bank vezetőit, és még pár, a bankhoz így, vagy úgy kapcsolódó embert. A nyomozók nem kapkodták el, a bank már hat éve nem működött, a feltételezett egykori bűnök a 2013-2014-es időszakban történhettek. A bank sztorija alapvetően Töröcskei István jobboldali üzletember története, aki egyszerre volt felelős és alighanem áldozat is.

Szeviép-ügy: a magyar építőipar morális válságának egyik rémtörténete

A Szeviép-ügyet a kormánypárt és a hozzá lojális sajtó a bírói elfogultság, a 2006 és 2009 közötti Gyurcsány-kormány hibáinak és a baloldali szegedi városvezetés bűneinek bemutatására használja. Lehetnek ilyen aspektusok is, de azért kétségek nélkül egyik erős vád sem fogalmazható meg. Az azonban biztos, hogy valami nagyon bűzlik ebben a történetben. Sokat hallunk róla, de talán kevesen emlékeznek már arra, hogy mi is történt.

Évekig félrenéztek, most mégis elindult a megtorlás Töröcskei István ellen

Simicska Lajos embereként jegyezték, mindvégig veszteséges bankja mellett rábízták az Államadósság Kezelő Központ vezetését is. Most bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és hatmilliárdos károkozással gyanúsítják, noha még mindig az igazgatóság elnöke egy állami cégben.

Őrizetbe vették a Széchenyi Bank egykori vezetőit

Nem volt könnyű ma délelőtt bárkit is elérni, aki valaha dolgozott a Széchenyi Kereskedelmi Bank vezetésében. Ritka az, amikor egy üzleti és részben baráti kör minden tagjának ki van kapcsolva a telefonja. Ezúttal azonban aligha véletlen egybeesésről volt szó. ÚGY TUDJUK, HOGY KEDDEN – HOSSZAS NYOMOZÁS UTÁN – EGYSZERRE ÜTÖTT RAJTA A RENDŐRSÉG A CSŐDBE MENT BANK EGYKORI VEZETŐIN, illetve a bank zavaros tőkeemelésének más résztvevőin, tanácsadóin. Pontos számot nem tudunk, de akár két tucat helyszínen is lecsaphatott a rendőrség, és ahogy az érintettek hozzátartozói elmesélték másoknak, házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, és az érintetteket bevitték.

Budavár: félmilliárd hiányzik, feljelentést tettek

Feljelentést tett nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt az I. kerületi önkormányzat új vezetése, jelentette be Gelencsér Ferenc, momentumos alpolgármester sajtótájékoztatón. Mint elmondta, nemrég vették észre, hogy 500 millió forint hiányzik az önkormányzat vagyonából. Gelencsér elmondása szerint a szálak 2013-ba nyúlnak vissza, ekkor kötött szerződést a korábbi fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás a Széchenyi bankkal: 500 millió forintot kötött le az önkormányzat pénzéből.

Másodfokon felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait

A Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyíték hiányában felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait pénteken, tudósít a helyszínről az MTI. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - Szeviép Zrt. egykori vezetőit az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság tavaly novemberben a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat ekkor öt év két hónap fogház-, a másodrendű vádlottat hat év börtön-, a harmadrendű vádlottat öt év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a járásbíróság.

Pikáns húzással lett részvényes az Est Médiában a főváros

Budapest is részvényes az Est Mediában, amely nemrég nagy bizniszt kötött egy állami megrendeléseknél befutó IT-cég felvásárlásával – derült ki a cégbírósági iratokból. A korábbi városvezetés elismerte, hogy a cég felhalmozott köztartozásának több mint 97 százalékát elengedték a csődeljárásban, a maradékért pedig részvényt kaptak. A főpolgármester hivatala szerint még sincs szó arról, hogy a tőzsdén spekulálnának a közvagyonnal, inkább gyarapították azt. Egy befektetői érdekvédelmi szervezet szerint viszont ez klasszikus hazardírozás, még ha most nyerésben vannak is.
Találatok: [171]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>