language

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off

Helyek:

Csongrád megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta. Szijjártó Péter számításunk szerint az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

Sok hátrányos helyzetű településre pont nem jutott a szegényeknek szánt élelmiszercsomagokból

Egy 2014-es kormányrendeletre hivatkozott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amikor arról kérdeztük, mi alapján döntöttek arról, hogy mely településen osztják ki az uniós milliárdokból vásárolt élelmiszercsomagokat. A közadatigénylésben megkapott táblázatok szerint a hivatkozott járásokban pont a szegényebb településekre nem jutott csomag. Csongrád megyét vizsgálva az látszik, hogy a hátrányos helyzetű települések felén semmit sem kaptak, a helyi családsegítők pedig nem szólhattak bele abba, hogy ki is a rászoruló.

BYD kínai elektromosautó-gyár: Csányin kívül még senki sem adta el a földjét Szegednek

Régészetre, műszaki tanácsadásra, talajvédelmi tervre már költött a város, földeladásra viszont eddig csak a Pick Szeged Zrt. állt rá. Ahogy megírtuk, Szeged közel 90 millió forintos hektáronkénti árat fizet Csányi Sándor OTP-vezér földjeiért, miközben szántókért sajtóhírek szerint mindössze 3-4 milliót kínál.

Öt közpénznyelő szellemhotel, ami tavaly sem nyílt meg

Ha minden a tervek szerint alakult volna, most valószínűleg ha akarnánk, se tudnánk szobát foglalni azokban a szállodákban, amelyek megépítéséhez több milliárd forint támogatást biztosított az állam – főként uniós forrásból. A telt ház azonban nem fenyegeti ezeket a létesítményeket, ugyanis újabb év telt el anélkül, hogy bármelyiket befejezték és átadták volna. Összegyűjtöttük az öt leglátványosabb majdnem-hotelt, amelyeknek a tégláit az adófizetők állták, mégsem szállhatnak meg bennük.

Csányi Sándor földjeiért hússzor többet fizetett Szeged, mint a gazdáknak

22,8 millió eurót, mintegy 8,6 milliárd forintot fizetett Szeged önkormányzata több olyan ingatlanért, ami a Csányi Sándorhoz tartozó Pick Szeged Szalámigyár Zrt.-é. A kínai BYD elektromos járműgyártó Szegedre települése kapcsán a város több területet is megvásárolt, információink és sajtóhírek szerint a gazdáknak átlagosan 3,8-4 millió forintot ajánlottak hektáronként. A Csányival kötött üzletét az önkormányzat kifelejtette közadatigénylésünkből, csak konkrét kérdésre fedték fel az árat. Panaszt tettük emiatt a NAIH-nál.

Nincs pénz a szegedi gyermekklinika bővítésére, hiába szerződtek a volt kormánybiztos cégével 4,3 milliárdért

A kórházfejlesztésre szánt uniós pályázatot még 2016-ban írták ki, 2020-ra ígérték, hogy kialakítják a gyermeksürgősségi ellátás országos ellátórendszerét. A 18,5 milliárd forint összköltségű projektből 11,6 milliárd forintot az unió áll, a feladat hat intézménynél a gyermekek sürgősségi és baleseti ellátásának fejlesztése lenne. A hét éves programból Szegeden 4,3 milliárdért épült volna új épület, hogy jobb ellátást kapjanak Csongrád-Csanád és a többi vármegye gyermekei. Ebből most nem lesz semmi. Hogy a kormánynak mennyire fontos az egészségügy egy emlékeztető: a szeged-csanádi püspök szállodája nemrég 520 millióval 3,8 milliárd forintra drágult.

Momentum: 10 tankerületi vezető kapott 2 millió fölötti jutalmat

A Momentum közérdekű adatigénylés után kapta meg a jutalomlistát.

Mobilvécére 69 ezer, a rendőrök étkezésére napi 3000 forintot költenek a határon

15 mobilvécére írt ki közbeszerzést 2021-ben a rendőrség. Most megtudtuk, hogy a 3 évre szóló 200 milliós keretszerződésből 15 hónap alatt 30,7 millió forintot költöttek. Ez napi 69 ezer forintnak felel meg, és vécénként 4600 forintot jelent. A határon szolgáló Csongrád-Csanád megyei rendőröknek a CBA szállítja a hidegélelmet, idén augusztusban 11 959 csomagot, átlagosan 3039 forintért.

10 évre titkosították a 72 milliárdba kerülő tram-train megvalósíthatósági tanulmányát

A tervezett sebességet és a menetidőket sem lehet tartani a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő villamos-vasúton. A megvalósíthatósági tanulmányban állítólag még 10 perces követésről sem volt szó, annak lehetőségét csak Lázár János kérésére kezdték vizsgálni. A szakemberek már októberben arról beszéltek, hogy a valóság eltérhet a tervektől, ezért szerettük volna elolvasni az eredeti tanulmányt, hogy kiderüljenek a 72 milliárdos beruházás pontos részletei. Közadatigénylésünket azonban elutasította a MÁV Start Zrt., ezért úgy döntöttünk, perelünk az adatokért.

Titkolná a szegedi bíróság, hány helyreigazítási per indult a megyei propagandalapok ellen

Gond nélkül terjesztenek valótlanságokat, majd azt nagy ritkán, csendben helyreigazítják. De, hogy mindezt hányszor teszik meg a Csongrád megyei propagandalapok, nem tudni, a Szegedi Törvényszék szerint az személyes adat. Az Átlátszó szerint viszont nem az.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>