language

Személyek:

Czeglédy Csaba highlight_off

Intézmények:

Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba ügyvéd, üzletember, korábbi szombathelyi MSZP-s képviselő, jelenleg a Demokratikus Koalíció politikusa. (Fotó: nyugat.hu)

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Újabb embert vettek őrizetbe az MSZP és a DK ügyvédje miatt indult nyomozásban

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozásban , az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását, közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Harminc napra rács mögé került Czeglédy

Előzetes letartóztatásba került a szocialista önkormányzati képviselő, Czeglédy Csaba. Az ellenzéki politikus által irányított munkaközvetítő a gyanú szerint 3 milliárdos költségvetési csalást okozott. Az MSZP politikai megtorlást emleget.

Előzetesbe került a szombathelyi MSZP-s képviselő

Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Újabb részletek derültek ki az őrizetbe vett MSZP-s ügyéről

Miközben az ügyészség javasolta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, részletek derültek ki a hárommilliárdos csalási ügyről. Nem hat, hanem kilenc gyanúsított van, és diákmunka-közvetítés során csalhattak el milliárdokat.

Őrizetbe vett a NAV egy ellenzéki képviselőt

Czeglédy Csaba az MSZP szombathelyi frakcióvezetője volt, ebben a ciklusban ellenzéki pártok támogatásával lett képviselő a városban. Lapértesülés szerint egy iskolaszövetkezetben elkövetett csalás miatt vették őrizetbe őt és öt társát. A helyi MSZP alelnöke megerősítette az információt.

Az MSZP Kubatovja? Czeglédy szerint az ő listájuk az ellenfelek szavazóit nem listázza

Tovább tart az MSZP mélyrepülése: most a választókerületi rendszer ellen ágáló megyei vezetők meccselnek a központtal, tudomásunk szerint hamarosan összetartásra gyűlnek a hatalomból kiszoruló megyei pártelnökök. A Fidesz-szerű új pártszervezet nyertesei a választókerületek vezetői, egyikük például a milliomos munkaerőkölcsönző vállalkozó, ügyvéd és médiaguru szombathelyi politikus, Czeglédy Csaba, aki újabban kampányszervezőként is mutatkozik.

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG GYANÚJA A HALADÁS FOCISTÁKKAL BIZNISZELŐ CZEGLÉDY CSABÁNÁL

Aggályosnak és összeférhetetlennek véli a Fidesz szombathelyi szervezete az MSZP-s Czeglédy Csaba játékos-ügynöki tevékenységét az önkormányzati képviselőségével – értesült a PestiSrácok.hu. A szocialista politikus ugyanis úgy foglalkozik labdarúgók képviseletével, játékjogával , hogy önkormányzati képviselőként tagja a közgyűlésnek, amely többségi tulajdonosa a Haladás Labdarúgó Kft.-nek. A szombathelyi Fidesz arra is kíváncsi, hogy a szocialista politikus összesen hány milliót keresett a Haladás-játékosok eladásából. Czeglédy Csaba kérdésünkre leszögezte, szerinte szó sincs összeférhetetlenségről, és áll minden ilyen irányú vizsgálat elé. “A Haladástól soha egyetlen forintot nem fogadtam el, ez mindig is elvi kérdés volt számomra” – mondta Czeglédy Csaba.

Mélygarázs-panama Szombathelyen is? Feljelent a Fidesz

Hűtlen kezelés kísérletét feltételezi a Fidesz szombathelyi szervezete egy, az önkormányzat által pályázat útján értékesített, most pedig állításuk szerint az önkormányzat vagyonhasznosító cége által visszavásárolni kívánt ingatlan esetében, ezért az általuk beszerzett dokumentumokat átadják a rendőrségnek és az ügyészségnek
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>