Az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) vizsgálódik egy Budapest Airportnak adott, nagyjából 200 millió eurós kölcsön miatt, írja a Politico. A lap a nyomozás egy belső anyagára hivatkozva arról ír, hogy az OLAF februárban kérdezte ki az Európai Befektetési Bank (EBB) egy volt magas rangú tisztviselőjét. Ő egy panasz szerint személyes hasznot húzhatott a 2018-as hitel jóváhagyásából.
A 24.hu információi szerint a NAV február elején gyanúsítotti kihallgatásra hívta be a badacsonytomaji önkormányzat dolgozóinak nagy részét. Az adónyomozók tucatnyi városházi alkalmazottat idéztek be a veszprémi központba, akiket rögtön rabosítottak is.
Az előző évtized két nagy korrupciós botrányával is foglalkozott a közelmúltban az EU-val folyó vita részeként felállított Integritás Hatóság, ahol beismerték: nincs esély az elkorrumpált összegek visszaszerzésére. A szervezet megreformálná a vagyonnyilatkozati rendszert, de a kormány eddig nem reagált a tavaly év végén publikált javaslatcsomagra.
Megint lezártak egy kormányközeli szereplők ügyében indított nyomozást, tanulságos indoklással. A NAV nyomozói annak ellenére nem találtak semmi gyanúsat Orbán Viktor fogorvosa, Bátorfi Béla uniós támogatásból épült kutatóintézetének ügyében, hogy annak soha nem volt egyetlen munkatársa sem, csak két vezetője. Soha nem posztoltak ki kutatási eredményt, és mások sem írtak róluk soha. Amit viszont biztosan tudunk: az elnyert közpénzből Kecskeméten 3 emeletes irodaházat építettek.
Idén Filemon Mihály, Nyírmártonfalva polgármestere felállította a legértelmetlenebb uniós beruházások új rekordját, amikor is a lombkorona-sétánya építése közben tarra vágta körülötte az erdőt. Most a 80 méteres pusztában álló faszerkezet magányosan várja az első karácsonyát, mert már nem csak a lombok, hanem a katasztrófaturisták is magára hagyták. Az építmény viszont megérdemli az ünnepi kivilágítást, hiszen az elherdált EU-s pénzek látványos és letagadhatatlan emlékműve, amivel Filemon 2023-ban megajándékozta az országot.
„Vizsgálatot indít lombkorona-sétány ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal!
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) levélben tájékoztatott, hogy Hadházy Ákossal közös beadványom hatására nemrég vizsgálatot indított a hírhedt nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében” – közölte a Facebook-oldalán Donáth Anna, a Momentum képviselője. A jelzést még tavasszal, a lombkoronasétány körüli médiazaj idején tette meg Donáth és Hadházy.
Közleménye szerint a nyírmártonfalvai polgármester a saját erdejébe uniós pénzből épített 60 millió forintért lombkoronasétányt, de annak megépülése előtt tarra vágatta az erdőt.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arról tájékoztatta Donáth Anna EP-képviselőt, hogy Hadházy Ákossal közös beadványa hatására vizsgálatot indít a hírhedt nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében - közölte a Momentum.