language

Intézmények:

Demokratikus Koalíció (DK) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [107]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Garabits-ügy: a DK-s polgármesterjelölt a volt fideszesnél lakik

Nemcsak a foci köti össze az ügyei miatt rendőrségi nyomozás fókuszába került Garabits Károlyt és a DK VII. kerületi polgármesterét: Farkas Ferenc papíron Garabits lakásában lakik.

"Politikai bűntanyát" emleget a VII. kerületi Fidesz

A VII. kerületi Fidesz felszólítja Farkas Ferencet, hogy mutassa be a Káposztás Endrével kötött, annak lakására vonatkozó úgynevezett elővásárlási szerződést, amelynek "szokatlan módon" a földhivatalban nyoma sincs, jogi célja pedig kérdéses.

Garabits-ügy: pácban a VII. kerület baloldali polgármesterjelöltje is

A napokban botrányos felvétel jelent meg, amelyen Garabits Károly erzsébetvárosi vállalkozó, az MSZP, a DK, az Együtt-PM és két helyi civilszervezet közös önkormányzati képviselőjelöltje beszél többek között arról, miként kell lopni. De szót ejt arról is, hogy csak névleg van bejelentve a kerületbe. Az eset után a baloldali pártok elhatárolódtak, ám kiderült, még a polgármesterjelöltjük is egy lakásban "lakik" Garabitscsal.

Varju László - Miért gondolja jogosnak a lelépési pénzt?

Bár visszakerült az Országgyűlésbe, Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője mégis fölvette korábban a mandátuma elvesztése miatt járó 1,4 millió forintos lelépési pénzt. A politikus azzal érvelt a kifizetés jogossága mellett, hogy egy korábbi ítélet nyomán több száz ezer forintot kellett fizetnie a fideszes Papcsák Ferencnek, mert megsértette jó hírnevét.

Egymilliót kaszált választási bukásán Varju László

Nagyot kaszált Varju László (52) független képviselő. A Demokratikus Koalíció politikusa abból húzott hasznot, hogy áprilisban kiesett a parlamentből. Az elveszett mandátum miatt tekintélyes lelépési pénzt vágott zsebre, majd visszaült képviselői székébe.

Kiesett a parlamentből és nagyot kaszált vele

A Demokratikus Koalíció politikusa, Varju László áprilisban kiesett a parlamentből, de pártja jól szerepelt a választásokon, így a Brüsszelbe távozó Molnár Csaba mandátumát megkapta. Addigra viszont már felvette a hathavi tiszteletdíjnak megfelelő búcsúpénzt – írja a Blikk.

Na, melyik parlamenti párt jelöltjei buktak le legtöbbször kampánypénzzel?

A Jobbik 22 jelöltjénél talált hiányosságokat az Államkincstár az állami kampánypénzek felhasználásában. A baloldali jelölteknél ez a szám 6, a Fidesznél 4 volt. A parlamenten kívüli pártok közül a Magyarországi Cigány Párttal volt a legtöbb gond.

3,5 milliárddal nyúltak túl a pártok a kampánytakarón

A parlamentbe jutott pártok összesen 3,5 milliárd forinttal költöttek többet a kampányukra a megengedettnél, a rekorder a Fidesz-KDNP: a kormánypártok körülbelül 180 százalékkal lépték túl a 995 millió forintos limitet, egyedül az LMP maradt a törvényileg megszabott határokon belül – derült ki a Transparency International (TI), a K-Monitor és az Átlátszó.hu közös, a kampányköltéseket nyomon követő projektjéből.

TI: A Fidesz a megengedettnél kétszer többet költött a kampányra

A Transparency International számításai szerint a Fidesz kétmilliárd forintot költött a választási kampányra, ami kétszerese a megengedettnek.
Találatok: [107]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>