Kedden fogadta el a parlament a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló szóló törvényjavaslatot. A jogharmonizációs célú törvényjavaslat egyebek mellett szabályozza az úgynevezett belső visszaélés-bejelentési rendszert, amelynek révén a köz- és a magánszférában foglalkoztatottak a tapasztalt jogsértéseket bejelenthetik, írja az MTI.
Bár a befagyasztott uniós pénzeket nem érinti, az Európai Bizottság kötelezte a magyar kormányt, hogy ültesse jogrendjébe a bejelentővédelemre vonatkozó uniós irányelvet, amit már 2021 decemberéig meg kellett volna tennie. A K-Monitor, a Transparency International és a TASZ közös elemzésben vizsgálta meg a kormány által nemrég benyújtott törvényjavaslatot – írja a K-Monitor blogja, a K-Blog.
Az átültetési határidő tavaly decemberben járt le, de Magyarország mostanáig egyedüliként még egy közzétett jogszabálytervezetig vagy nyilvános konzultációig sem jutott el. Nyilvános adatokból csak annyit lehet kideríteni, hogy a feladaton elvileg – a korrupció megelőzésének nehézségeit a Völner-ügy kapcsán közvetlenül is megtapasztaló – Igazságügyi Minisztérium dolgozik.
A magyarok 69 százaléka súlyos problémának tartja a kormányzati korrupciót, és
több mint a felük elégedetlen azzal, ahogyan a magyar kormány fellép a jelenség ellen, a válaszadók 48 százaléka pedig fél attól, hogy milyen következményekkel kellene szembenéznie, ha jelentene egy korrupciós esetet – egyebek mellett ez derült ki a Transparency International (TI) Globális Korrupciós Barométer felméréséből.
A 2020-as kutatásban az EU 27 tagállamában összesen több mint 40 ezer ember korrupcióval kapcsolatos vélekedését és tapasztalatait mérték fel. A Kantar közvéleménykutató cég végezte a felmérést, Magyarországon 901 embert kérdeztek meg, reprezentatív mintával dolgoztak, a lekérdezés ideje 2020. október-november volt. A felmérést az Európai Unió támogatta.
A magyar válaszadók 69 százaléka szerint elég nagy vagy nagyon nagy probléma az állami korrupció Magyarországon. Az uniós átlag 62 százalék, mi a középmezőnyben vagyunk. A déli és keleti tagállamokban magasabb, az északi és nyugati országokban viszont sokkal alacsonyabb azoknak az aránya, akik nagy gondnak tartják az állami korrupciót.
Ön jelentené, ha a munkahelyén korrupciót tapasztalna? Legtöbben bizonyára azonnal rávágnánk az igent, de a visszaélést tapasztaló munkavállalók mégis ritkán tesznek bejelentést. Ennek az egyik oka, hogy – gyakran jogosan – megtorlástól tartanak. A problémára a közérdekű bejelentők uniós szintű védelmét célzó új EU-s irányelv próbál megoldást nyújtani. Az irányelv a vállalatok számára új kötelezettségeket hoz, de – akik jól csinálják – akár profitálhatnak is belőle.
Héttonnányi dohánytermék eltűnése miatt tett feljelentést még januárban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik pénzügyőre, aki állítja: a NAV bűnügyi raktárát rendszeresen és szervezetten dézsmálják. Az ügyben nyomozás folyik. A pénzügyőr a belső elhárítással is megosztotta az információt, ám nemrég egy nemzetbiztonsági átvilágítás eredményére hivatkozva őt távolították el a testülettől.
Szlovák színházi esten gyűjtöttek aláírásokat egy félmilliárdos uniós projekt fejléces papírjára Tótkomlóson, az ív egy helyi képviselőnél landolt. A politikus szerint csalás történhetett, az uniós program teljesítését akarhatták így igazolni.
Házi őrizetet rendelt el pénteken a magyar bíróság a Budapesten őrizetbe vett portugál fiatalemberrel szemben, aki gyaníthatóan több focibotrányt is kirobbantott az utóbbi időben.
Az Európai Központi Bank módszerét veszi át az MNB, mostantól jelezhetik a banki dolgozók, ha jogsértést találnak a saját munkahelyükön.
Nem, nem vagyunk jósok, nyílt titok volt az építészszakmában, hogy kik nyerik majd a pályázatot. A nyertesek valószínűleg behozhatatlan versenyelőnyt szereztek azzal, hogy – egyébként a közbeszerzési törvény előírásaival ellentétesen – a pályázat előkészítésében is részt vettek.