language

Helyek:

Dunakeszi highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2

Egy kizárt gödi DK-s alapítványa is kapott a Samsung-pénzből

A Térségi Tények nevű helyi portált működtető alapítvány mögött kiugrott DK-sok állnak, akiket több mint 30 millió forinttal tolt meg a fideszes többségű Pest Megye Önkormányzata a Gödtől elvett Samsung-adóbevételből. Az ex-DK-s Lőrincz László kivette a részét abból, hogy egymásnak essenek az ellenzéki összefogás pártjai Gödön, majd „ráindult” Dorosz Dávidra az áprilisi országgyűlési választáson.

Aranybánya Tuzson Bence korábbi ügyvédi irodájának a képviselő választókerülete

Fót, Dunakeszi, Göd, Pest Megye Önkormányzata – közös pont bennük, hogy mindegyiknek látott el jogi feladatokat a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda a mostani ciklusban. Az önkormányzatoknak 2018 óta közel 170 millió forintot számlázott ki Tuzson Bence korábbi ügyvédi irodája, és csak Dunakeszi 2010 óta több mint 110 milliót fizetett nekik.

Saját családi cégétől vett lakásokat Dunakeszi polgármestere, a CSOK-ot is felvette hozzá

Tízlakásos társasházat építtetett Dunakeszin a polgármester családjának cége, hogy minden családtag kapjon egy lakást. Dióssi Csaba előbb a társaság vezetőjeként megépíttette a házat, majd kiszállt a cégből, és még a CSOK-ot is felvette, hogy a családi vállalkozástól megvehesse a lakásokat.
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2