A váci önkormányzat nem tett eleget törvényi kötelességének, amikor kérésünk ellenére nem adta ki néhány munkatársának fizetési és teljesítési adatait. A foglalkoztatottak helyi kormánypárti politikusok rokonai.
Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.
Több millió forintos visszaéléssel gyanúsít a rendőrség egy idősek elhelyezésével foglalkozó alapítvány kuratóriumának tagját. Az őrizetbe vétel összefügg azokkal a korábbi beszámolókkal, amelyek szerint a vecsési idősotthonban rosszul bántak a lakókkal.
Új egészségházakba telepít patikahálózatot egy cég, amellyel Pest megyében több település is szerződést kötött. Fóton és Tolnán MSZP-s képviselők is érdekeltek az üzletben, mindkét helyen tiltakoznak a patikusok és a háziorvosok.