language

Kulcsszavak:

élelmiszeripar highlight_off

Személyek:

Simonka György highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ismét feljelentést tett egy korrupciógyanús ügyben. Az ellenzéki képviselő gyanúja szerint Simonka György, a dél-békési körzet fideszes országgyűlési képviselője a saját magához és családjához köthető cégekhez csatornázott uniós fejlesztési támogatásokat.

"Magasabb érdekek": a fideszes képviselő érdekeltsége előnyt élvez?

Egy Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő befolyásának tulajdonítják Szatymazon, hogy a politikus érdekeltségébe is tartozó mezőgazdasági vállalkozás kertvárosi besorolású lakóövezetben építhette fel üzemét. Az egyik panaszost – a hvg.hu-val közöltek szerint – a jegyző például azzal csitította le –, hogy az övénél magasabb érdekek "diktálnak".
Találatok: [2]  Oldalak:   1