language

Személyek:

Schmitt Pál highlight_off

Schmitt Pál

Schmitt Pál (Budapest, 1942. május 13. –) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó (1968, 1972), sportdiplomata, diplomata, közgazdász, politikus, 1983 és 2010 között a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, majd elnöke, 1995 és 1999 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, 2010 és 2012 között Magyarország köztársasági elnöke.

2012-ben nagy vihart kavaró plágiumügybe keveredett, amikor a HVG hetilap kiderítette, hogy kisdoktori disszertációja majdnem teljes egészében más szerzők műveinek szó szerinti fordítása. Március 29-én a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, április 2-án lemondott államfői tisztségéről, megtartva a volt államfőknek járó, nagy összegű életjáradékot. Schmitt továbbá az egyetlen olyan magyar köztársasági elnök, aki hivatali ideje alatt egyetlenegy törvényt sem küldött vissza a parlamentnek és egy törvény esetében sem kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [306]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Pető Péter: Nézőpontváltás

Aki szerint kevés pénzt fordít az ország kutatásra és fejlesztésre, s alulfinanszírozott a tudományos élet, az téved, de legalábbis csak részigazságot mond. A Nézőpont Intézet például egyedülálló gyorsasággal ér el releváns eredményeket a társadalomtudományok területén. Másként aligha értelmezhetjük a szervezet nemrég közzétett kutatásának keletkezési körülményeit.

Schmitt Pál nem viheti magával új lakásába a drága zongoráját

Egyelőre még a Köztársasági Elnöki Hivatal sem tudja, mikor és hova fog költözni Schmitt Pál, akinek 150 millió forintból keresnek új otthont. A választásnál biztonsági és családi szempontokat is mérlegelnek. Az azonban biztos, hogy Schmitt nem viheti magával azokat a szőnyegeket, függönyöket és a 2,5 millió forintos zongorát, amit megválasztása után vásároltatott az állammal.

Mire elég Schmittnek a 150 millió?

Orbán Viktor szomszédjába, tízszobás luxusvillába, új rózsadombi luxusikerházba vagy akár alsórákosi nyolcszobás, olasz márványburkolatú rezidenciára is költözhetne Schmitt Pál, ennyire elég ugyanis az a 150 millió forint, amelyet kaphat az állami ingatlanra. Ez a pénz azonban a Tasnádi-villára nem lenne elég.

Hivatalos: Gyurcsány szakdolgozata eltűnt, a gyanú megmaradt

Gyurcsány Ferenc pécsi tanárképzőn 1984-ben írt szakdolgozata nem fellelhető, s a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem állapítható meg, hogy a volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője diákként követett-e el plágiumot. Így összegezhetjük a Pécsi Tudományegyetem (PTE) két bizottságának most lezárt vizsgálatát.

Fittyet hány rá Schmitt, hogy közpénzből kap lakást

A bukott államfő korábbi munkatársa szerint nem közérdekű adat, ezért továbbra sem árulják el, hogy Schmitt Pál volt államfő mikor költözik ki a Béla király úti államfői rezidenciából, és hogy igényel-e állami fenntartású lakást.

Nem időszerű Schmitt költözéséről beszélni

Nem árulja el a Köztársasági Elnöki Hivatal, hogy Schmitt Pál mikor adja át a Béla király úti államfői rezidenciát utódjának. A hivatal egyik munkatársa szerint még nincs itt az ideje, hogy ez téma legyen, annak ellenére, hogy Áder János május 10-én veszi át a köztársásági elnöki feladatokat.
Találatok: [306]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>