language

Kulcsszavak:

energia highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [175]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

"Simicska-adót" javasol az MSZP

Legalább ötvenmilliárd forintot lehetne beszedni az MSZP által javasolt "Simicska- vagy oligarchaadóból", a befolyt összeget pedig a gyermekéhezés megszüntetésére lehetne fordítani - mondta a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Mol-közeli tárca lett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Míg az előző kormányzati ciklusban a nemzeti fejlesztési tárca irányítóit elsősorban Simicska Lajossal hozták összefüggésbe, az új kabinet alatt a minisztérium csúcsvezetőinek egy része inkább Csányi Sándor környezetébe illeszthető.

A Kúria szerint sem dönthet a nép a paksi bővítésről

A Kúria honlapján olvasható végzés szerint nem lehet népszavazást tartani az Együtt-PM által feltenni szándékozott kérdésről („Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?"). A Népszabadság információi szerint az ellenzéki pártszövetség tovább keresi a jogi lehetőségeket arra, hogy az állampolgárok mondhassák ki a végső döntést a bővítési beruházásról.

Hernádi-vádemelés: a Mol a sajtóból értesült

A Mol a sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok vádat emelnek Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ellen, a társasághoz eddig nem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés vagy dokumentum - közölte a Mol Nyrt. kedden.

Beindulhat a fideszes kötődésű tanfolyamszervező

Mégiscsak jól járhatnak a rezsibiztos emberei. A Németh Szilárd közvetlen munkatársához kötődő vállalkozás sok milliót kereshet fogyasztóvédelmi szakreferensek képzésével.

Újra halasztott Orbán-közeli erőművétel

A tegnapi, sokadszorra megismételt közgyűlésen sem került az ország második legnagyobb áramtermelője, a Dunamenti Erőmű kapuin belülre Orbán Viktor közeli ismerőse, a csődközeli helyzetű erőműre pályázó MET Csoport áttételes résztulajdonosa, Garancsi István.
Találatok: [175]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>