language

Kulcsszavak:

energia highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Van, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a Fidesz szeretné

Simicska Lajos egyik nyilatkozata szerint meglepő ugyan,de Magyarországon még mindig jogállam van, és tényleg úgy tűnik, a kormánypártok sokszor ütköznek falakba, ha bírósági ügyekről van szó. A Mahir hirdetőoszlopaitól a nagyot mondó államtitkárokig sokféle politikai színezetű presztízsügyben veszítettek, összeszedtük a legfontosabbakat.

Szakított a hallgatással az Orbán-kormány nagy gázüzletén kaszáló cég

A többi között Garancsi István és a Mol tulajdonában lévő vállalkozás, a Met Magyarország azt állítja: a százmilliárdos profit ellenére még drágán is jutott a lehetőséghez. A cég azon tudott nyerni, hogy Nyugat-Európából olcsóbb gázt tudott behozni, mint amennyibe az orosz került. Egy szocialista képviselő kezdeményezésére a bíróság a dokumentumok kiadására kötelezte az állami partnert, az MVM-et, és azok alapján az ellenzéki politikus ma közölt egy összefoglalót.

Türelmetlenek és egyre gyanakvóbbak az oroszok a paksi huzavona miatt

Ha nem lenne az ukrán válság, a formálódó európai energiaunió és nem egyensúlyozna a kormány Kelet és Nyugat között, akkor bátran kijelentené, hogy biztosan megvalósul a paksi atomerőmű bővítése, de a jelen helyzetben azért lát kockázatokat – erről beszélt egy orosz forrás a VS.hu-nak. Kormányzati forrásaink azonban biztosak benne, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, az események nem feltétlenül ezt igazolják.

Csak lassan tisztul a kép Paks-ügyben

Az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője megerősítette: nem Paks 2 építésével van gondjuk, csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkoztak. Az ellenzéki pártok újból felszólították a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az atomerőmű szerződéseit.

Együtt és külön is lépnek a paksi titkok ügyében az ellenzéki pártok

Miután Áder János köztársasági elnök bejelentette, hogy aláírja a törvényt, az LMP, a PM és az Együtt alkotmánybírósági felülvizsgálatot szeretne, de megy panasz Brüsszelbe és Aarhusba is. Az Európai Bizottság egyébként – mint arról itt a VS.hu-n már írtunk korábban – amúgy is vizsgálódik a paksi bővítés ügyében
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>