language

Kulcsszavak:

engedély highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Megtámadják a helyiek a Club Aligára kiadott kormányhivatali engedélyt

Alkotmánybírósági normakontrollt szeretne a Club Aliga-fejlesztéssel kapcsolatban Potocskáné Kőrösi Anita korábbi jobbikos országgyűlési képviselő, az Aligai Fürdőegyesület és a helyi képviselő-testület három tagja. Valamennyien arra szerették volna rávenni az önkormányzatot, hogy kezdeményezzen utólagos alkotmánybírósági normakontrollt.

„Szóbeli” engedéllyel épült aszfaltos út a fideszes képviselő balatonlellei nyaralójához

A Witzmann Mihály nyaralójához vezető önkormányzati út leaszfaltozását a képviselő felesége fizette, de annak nem találtuk nyomát, hogy a hivatalos engedélyezési utat végigjárták volna.

Balatonlelle Rózsadombján áll a fideszes képviselő úgynevezett pincéje

Witzmann Mihály Somogy megyei fideszes balatonlellei családi „pincéje” kampánytéma lett, miután az Ez a lényeg című újság nemrégiben megjelent száma említést tett a 2019-ben megkezdett, azóta befejezett „mezőgazdasági” építkezésről. Az ügyet Hadházy Ákos tette országosan ismertté még 2020-ban. Witzmann akkor indulatos posztban próbált cáfolni és feljelentéssel fenyegetőzött. Most az ellenzéki újság cikkére szintén veretes nyelvezetű Facebook-posztban állítja, hogy a Badacsonyra panorámás kishegyi telkükön csak egy 50 négyzetméteres borospince és présház áll. Megtaláltuk az ingatlant. A valóság nem Witzmannt igazolja

Fertő tavi beruházás: 25 milliót kérnek a Greenpeace-től, hogy egyáltalán megvizsgálják a beadványukat

Bár mint arról mi is beszámoltunk, december első felében visszavonta a gyorsított eljárásban a Fertő tavi beruházásokra kiírt tendert a beruházó állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN), december 24-én újra megjelent az uniós közbeszerzési közlönyben. Ahogy arra a Greenpeace felhívta a figyelmet, az új tenderkiírás szövegét csak annyiban módosították, hogy kivették belőle azt az indoklást, hogy azért kell sietni az építkezéssel, hogy az élővilág ne tudja visszafoglalni az élőhelyet.

„Nem hivatalos összegeket követeltek” – gyanús esetekről beszéltek a váci fociklub korábbi vezetői

Akadályozták a napi működést és egyre több pénzt követeltek – ezt állítják a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesületről a Vác FC korábbi vezetői egy önkormányzati bizottsági ülésről készült feljegyzés szerint. Pető Tibor, az egyesület fideszes elnöke és a város korábbi alpolgármestere azt hangoztatta, hogy a stadionfelújítás csak általa valósulhat meg. Mindeközben az egyesület megakadt beruházásairól szóló elszámolásait az EMMI ellenőrzi: az a minisztérium, aminek miniszterhelyettese egyszemélyben a körzet országgyűlési képviselője is. Tovább bonyolódik a „váci fociügy”.

Késve, drágán és hanyagul: a pályázati vécé esete Balatonszemesen

Idén júniustól, szezonkezdettől kellett volna üzemelnie a balatonszemesi Hullám utcai szabadstrandon „két szabadstrandi, szezonális mellékhelyiségnek, amely a családbarát és a mozgássérült igényeket is kielégíti, és amelynek tervezése a csatolt elvárások figyelembevételével a strand méretéhez és a rendelkezésre álló költségkerethez igazítva történt”. Nem sikerült az időpontot tartani, de a minőséggel és az árral is vannak problémák.

Dunakeszi polgármesterének hivatala hagyta jóvá, hogy társasházat építhessen a saját cége

A már a Dióssi Csaba vezette önkormányzat engedélyezte a polgármester saját családi cégének a társasháza felépítését, amelytől később a CSOK-kal lakásokat is vett. A cégadatokból Tuzson Bencéhez, a térség országgyűlési képviselőjéhez is eljutottunk.

Hűlt hely - A tihanyi hegycsonkítás

Az Alsóóvári utcában zajló építkezésre 2018-ban adott építési engedélyt a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal címzetes főjegyzője. Bujdosó Judit tájékoztatása szerint a járási hatóság ellenőrizte az építkezést, és ennek alapján az önkormányzatnak nincs tudomása az engedélyezett tervtől való eltéréstől. A hegycsonkítás tehát papíron, úgy tűnik, rendben van, ami azért is érdekes, mert ha vetünk egy pillantást a tihanyi HÉSZ-re, több olyan passzust is találunk, amelybe mégsem illeszkedik az, hogy valaki ekkora területen letarolja a hegyet. A dokumentum Táj- és természetvédelem című része például kimondja, hogy a település területén található természetközeli élőhelyek, tájképi értékek megóvását biztosítani kell, továbbá a tájhasználat során a kialakult geomorfológiai formák megőrzendők. A HÉSZ még a Tihanyi-félsziget egészére vonatkozó tájkarakter megőrzéséről is szól, miszerint „a látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjait kiemelten kell érvényesíteni, ezért a természetes és művi táj­elemeket a történeti és táji hagyományokhoz igazodóan kell megőrizni, illetve kialakítani, honos növényzet telepítendő; történeti tájhasználat fenntartandó”. Tihany igazgatási területén a területfelhasználás pedig úgy folytatható, ha a használat a megengedett határértéken túli környezetterhelést és igénybevételt nem okoz, illetve kizárja a környezetkárosítást. Minthogy a tihanyi főépítész kérdésünkre nem jelezte, hogy bármiféle szabálytalanság lenne az építkezés körül, ezek szerint a fent felsorolt szabályok vagy megengednek ekkora környezetpusztítást (bár nem úgy tűnik), vagy a véleményezésnél figyelmen kívül hagyták ezeket.
Találatok: [40]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>