Szombat hajnalban munkások jelentek meg Esztergom belvárosában, és önkormányzati megbízásból elkezdték bontani a Bástya Áruház mozgáskorlátozottak számára 30 éve épített rámpáját.
Bajnai Gordon a Pénzügyminisztériumot kérte fel arra, hogy vizsgálja ki, hogy történt-e szabálytalanság a Velencei-tó partjára tervezett Kings Cityhez kapcsolódó állami ügyletek körül.
Az ötödik kerületben egy udvarra építettek fel egy szállodát. Az önkormányzat és a szakértők szerint minden rendben van vele. A lakóknak viszont nem tetszik az ablakoktól két-három méterre emelkedő tűzfal.
Nem csak a Velencei-tó partjára tervezett szórakoztató-központ kivitelezését, de az M4-es autópálya építését is hátráltatja, hogy elhúzódik az állam és a befektetők telekcseréjének hatósági bejegyzése.
A kormány áprilisban kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Sukoróra tervezett King’s Cityt. A gazdasági minisztérium és a helyi polgármester sokat vár a projekttől, munkahelyteremtésben bíznak.
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Velencei-tó partján tervezett kaszinóváros miatt, mert a vádhatóság szerint a befektetők feltünően aránytalan cserével jutottak hozzá a 70 hektáros sukorói telekhez.
Az ötödik kerületi önkormányzat leállítaná a Bohém Szálló építését. Egy udvart szinte teljesen kitöltő szállodát épített egy vállalkozó, sötétségbe borítva a körfolyosós ház lakásait.
Több óvást is emelt az ügyészség a Kings City néven ismert nagyszabású sukorói fejlesztéshez kapcsolódó telekalakítások miatt. A jogsértő határozatokat hatályon kívül helyezték.