Bemutatjuk, hogyan került félreérthető helyzetbe a „központi MSZP” pénztárnoki stábjának két kulcsfigurája, illetve miként folytatódott a licit nélküli magánosítás a 2004-es palotabizniszek után.
Kékesi Tibor szocialista parlamenti képviselő, aki az előző ciklusban a terézvárosi önkormányzat tagja volt, még nem kapott értesítést arról, hogy eljárás indult volna vele szemben az Andrássy út 47. eladása kapcsán.
Eddig hét gyanúsított van a terézvárosi ingatlanügyben, a rendőrség további hat ember gyanúsítotti kihallgatását tervezi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken. Az ingatlanok eladását jóváhagyó testületi ülések jegyzőkönyvei szerint az MSZP-SZDSZ frakció tagjai semmilyen módosításba nem mentek bele.
Ügyészi utasítás nélkül is volt annyi bizonyíték, hogy meggyanúsítsák a terézvárosi MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket - mondták lapunknak névtelenséget kérő rendőrségi források.
Palotát árverezhetnek az Andrássy úton. Ha a bíróság semmissé nyilvánítja az adásvételi szerződést, a tulajdonos kárigényének érvényesítésére végrehajtást kér, az önkormányzat pedig rengeteget veszíthet.
Ma kezdődik az a rágalmazási per, amelyet a terézvárosi önkormányzat indított az Andrássy út 47.-ben működő kávéház egyik tulajdonosával szemben. Az ügy hátterében az épület eladása áll, az ingatlant szakértők szerint nevetséges áron s pályáztatás nélkül értékesítette az önkormányzat.