Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Szárazra vetett CET
Lassan az utolsó porcicákat is kikergetik a Duna-parti CET-ből. Felesleges sietniük oly nagyon, hiszen az épületnek még nincs használatba vételi engedélye sem, bár a fejlesztő immáron több mint egy hónapja benyújtotta kérelmét.
Demján küzd a beruházásaiért
Nekiment a kormány a magánbefektetők és az állam együttműködésében (PPP) végrehajtott beruházási konstrukcióknak. Kivétel nélkül mindről az az álláspont alakult ki a fejlesztési tárcánál, hogy az állam számára károsak, csak a magánbefektetőnek termelnek hasznot, ezért feltétlenül meg kell szüntetni az ilyen jellegű kooperációkat.
Baráti cég építheti a vasutat Szajoltól Ladányig
Az utolsó pillanatban megemelt keretösszegnek köszönhetően nyerhette el a megbízást a Közgép. Így 24 milliárddal drágább a beruházás.
Egymilliárd utólagos jóváhagyással
A főváros vezetése közgyűlési felhatalmazás nélkül hívta le a CET egymilliárd forintos teljesítési bankgaranciáját.
Hol a vagyoni hátrány? Fradi-feljelentés újratöltve
Az állami vagyonért felelős cég vezetése feljelentést tett a Fradi-pálya eladása miatt, ám az erről szóló közleményük ellentmondásban van a honlapjukon elérhetővé tett adásvételi szerződés szövegével.
Államosítanák a Művészetek Palotáját: erre lennének milliárdok
Évente mintegy 120 milliárdba, 15–30 év alatt háromezermilliárd forintba kerülnek a költségvetésnek a PPP-konstrukciókban épült fejlesztések.
Budai: húsz gyanús, a HM-hez köthető ingatlaneladást vizsgálnak
Fapál László volt helyettes államtitkár ingatlanügye mellett további húsz, a honvédelmi tárcához köthető 2002 és 2010 között történt gyanús ingatlanértékesítés áll vizsgálat alatt - ezt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentette be.
Önvizsgálatot kért a CET beruházója
A fővárosi önkormányzattal kötött szerződés konstrukciójának vizsgálatát kérte a Duna-parton épülő CET kulturális és üzletközpont beruházója. Az ok: a fővárosi önkormányzat már hónapok óta nem járul hozzá a közműszerződések megkötéséhez.
Városháza Fórum törölve, nyolcszázmillió elhajítva
Az építési engedély kiadása előtti pillanatban fújja le a Városháza Fórum beruházást a fideszes városvezetés. A projekt törlésével kárba ment az előkészítésre költött több mint nyolcszázmillió.
A Belváros kiárusítása?
Különös módon „gondoskodna” a Belváros legpatinásabb utcáinak részprivatizációjáról az V. kerület.