language

Kulcsszavak:

építőipar highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [177]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Kína láthatatlan kezébe Magyarországon Mészáros Lőrinc kapaszkodik

Az adófizetőkre testált elképesztő költségekkel, átláthatatlansággal és a politikai elit megvásárlásával szerezne egyre nagyobb befolyást Kína. Az Új Selyemutat a miniszterelnök barátja is építi.

Szombathelytől Csíkszeredáig: közel 20 focicsapat van már Mészáros Lőrinc köreiben

A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.

Földeket vett, utat épített, nagyon nyomul Pakson az Orbán-rokonok üzlettársa

Tavaly novemberben Paks vezetése büszkén jelentette be, hogy elkészült a bicikliút, ami a várost a Dunakömlőd nevű településrésszel köti össze. Az ünnepélyes átadón még Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter, a térség parlamenti képviselője is megjelent.

Mészárosék nyerték a legtöbbet abból, ami miatt Magyarország sok EU-s pénzt bukik

Mészáros Lőrincék mintegy 70 milliárd forint értékben vittek el építkezéseket a víziközműprojekt keretében már megítélt 240 milliárd forintból – derült ki a lapunk közérdekű adatigénylésére küldött válaszból. Az összesen 420 milliárd keretösszegű programot Brüsszel súlyosan szabálytalannak ítélte, ezért az ország akár 60 milliárd forint támogatás-megvonással is fizethet érte. Az uniós revizorok arra jutottak: a 24 nyertes között csak 4 olyan akadt, amelyik érvényes ajánlat alapján nyert.

Így lett nyereségesebb az Orbán-bánya, mint bármelyik komoly versenytársa

A Dolomit Kft. ugyan már évek óta a piac egyik legjobban teljesítő vállalkozása, de 2018-ban lényegében a teljes konkurenciát lekörözte egy fontos tekintetben: a piacvezető bányacégek közül az Orbán apjának többségi tulajdonában álló társaság érte el a legmagasabb árbevétel arányos nyereségrátát.

Pénzesőben fürdik a NER: 14 infografika arról, mekkora üzlet Orbán Viktor családtagjának és a Fidesz barátjának lenni

A NER-hez kötött legismertebb vállalatok Orbán Viktor kormányra kerülése óta akkorát növekedtek, amekkora emelkedést csak ritkán látni. Mészáros Lőrinc cégei mellett látványosan kilőttek az Orbán Viktor családjához, valamint Andy Vajnához, Garancsi Istvánhoz, Szíjj Lászlóhoz, és Paár Attilához köthető társaságok is. A számokat látva nehezen hihető az, hogy Magyarországon piacgazdaság működik.

100 milliárdot fialtak az Orbán és a Mészáros család cégei

Az Orbán-kormány 2018-at a családok évének nyilvánította. A napokban napvilágra került céges beszámolók alapján az látszik, hogy Orbán Viktor szűkebb környezetének – családtagjainak és jó barátjának, Mészáros Lőrincnek, valamint az ő családjának – valóban kiváló éve volt a tavalyi. Összesen legalább 100 milliárd forint adózott nyereséget termeltek az érdekeltségükben levő vállalatok, és a pénz jelentős részét nem is hagyták benn a cégekben, lapunk becslése szerint – tulajdonrészüknek megfelelően – mintegy 50 milliárd forintot vettek ki osztalék formájában.

Aláírták az 500 milliárdos szerződést a projektről, amire nincs szükség

Aláírták a Soroksár-Kelebia vasút felújításáról szóló, részben kínai hitelből finanszírozott szerződést, amely a Budapest-Belgrád projekt legnagyobb része. A munka a tervezéssel együtt várhatóan öt évig tart.

Kifizette Orbán luxusrepülőzését, 14 milliárdot kaszált a cégeivel tavaly

Megnéztük 11 olyan cég 2018-as gazdasági beszámolóját, ami az Orbán Viktor barátjaként emlegetett Garancsi Istvánhoz kötődik. Ő az, aki a miniszterelnök sajtófőnöke szerint ingyen utaztatja a miniszterelnököt a luxusrepülőjén. (Annak ellenére, hogy a jogszabályok szerint az ilyen nagy értékű ajándékokat Orbán nem fogadhatná el.)
Találatok: [177]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>