language

Személyek:

Hagyó Miklós highlight_off

Hagyó Miklós

1967. július 20-án született Jászberényben. Nős, egy gyermeke született. 

1985-ben érettségizett. 1989-ben üzemmérnöki diplomát szerzett a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai karán Szegeden. 1998-ban a Kertészeti Egyetem Élelmiszer-ipari Kar menedzseri szakirányán szerzett mérnöki másoddiplomát. Nemzetközi cégeknél dolgozott vezető beosztásokban, jelenleg a Wirtass Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. 

Már politikusi pályája előtt kiterjedt ingatlantulajdonra tett szert. 1998-ban belépett az MSZP-be. A Budapest XII. kerületi elnökség és az országos választmány tagja. A párt karitatív tagozatának ügyvezető elnöke. A 2002. évi országgyűlési választásokon az MSZP országos listájáról jutott be a Parlamentbe. 

A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a gazdasági és informatikai bizottság tagja. 

2006. decemberében Budapest főpolgármester-helyettesévé választották. Bírálói legtöbbször Leisztinger Tamás nagyvállalkozóhoz fűződő kapcsolatát kérik rajta számon.

2009 nyarán nyilvánosságra került BKV-s ügyek kapcsán az MSZP októberben felmondta a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciót és visszahívta Hagyó Miklós polgármester-helyettest is. 

A BKV körüli botrányok miatt 2010 februárjában az MSZP budapesti elnöksége kérésére lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és az egyéni képviselőjelöltségtől is. Március elején a Balogh Zsolt a BKV egykori megbízott vezérigazgatója az ügyben terhelően nyilatkoztott Hagyóról. A volt főpolgármester-helyettes ezt követően MSZP-s párttagságát is felfüggesztette és a XII. kerületi szocialista alapszervezet elnöki pozíciójáról is lemondott. 

2009 nyarán kirobbant a túlzott végkielégítésiés a korábbi, a cég számára aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat. Mindez oda vezetett, hogy az MSZP budapestielnöksége felkérte Hagyót és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről,és a koalíciót is felmondták. 2010-ben tovább folytatódtak a botrányok. Volt szóvivőjét azzal gyanúsította meg rendőrség, hogy úgy vett föl 24 millió forintot a BKV-tól, hogy nem végzett érdemi munkát. Antal Attilaletartóztatása után, 2010 februárjában az MSZP budapesti elnöksége kérésére lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és az egyéni képviselőjelöltségtől is. 2010 márciusában korrupcióval gyanúsította meg Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója. Ezután MSZP-s párttagságát is felfüggesztette és a XII. kerületiszocialista alapszervezet elnöki pozíciójáról is lemondott.

Hagyó Miklóst a BKV-ügyben 2017. szeptember 29.-én jogerősen hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondták ki. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést: másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre.
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [650]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Sorra került a Hagyó-perben Gyárfás Tamás

Gyárfás Tamás az St. Plusz Kft. és a BKV közötti szerződésekről számolt be tanúvallomásában a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész kérdésére a tanú azt mondta: a cége és a BKV Zrt. között 2001-től volt szerződés, amelynek értelmében a közlekedési vállalat PR- és reklámanyagait sugározták a Nap-kelte című tévéműsorban.

Azt akarták, hogy bemártsam Demszkyt, Hagyót

A repülőtéri vesztegetési ügy elsőrendű vádlottja szerint Demszky Gábor volt főpolgármester, szocialista helyettese, Hagyó Miklós és Kocsis István volt BKV-vezér ellen szóló vallomásokat vártak tőle a rendőrök a nyomozás során, a 2010-es választások előtt nem sokkal - és cserébe a szabadlábra helyezését ígérték.

Handó holnap magyarázkodhat

Az Alkotmánybíróság (Ab) holnap hallgatja meg Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával összefüggésben. A panasz lényege, hogy a BKV-pert úgy helyezték át a politikai elfogultságát már a Zuschlag-ügyben bizonyított Kecskeméti Törvényszékre, hogy a döntés ellen jogorvoslati lehetőség nem volt. A meghallgatás Kádár András ügyvéd elmondása szerint érthetetlen okból a nyilvánosság és az érintettek kizárásával fog megtörténni.

Kukába dobálta a gyanús szerződéseket a Hagyó-per tanúja

Még a BKV belső szabályozását sem tartották be a kommunikációs szerződések esetében - vallotta egy tanú a bíróságon a BKV-ügyben, amelynek egyik vádlottja Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes. A tanú azt mondta, előfordult, hogy a kezébe kerülő szabálytalan szerződéseket suttyomban kidobta a kukába.

BKV-per: pletykára alapozó ügyészség

Bakiparádéval tért vissza két hetes szünet után a BKV-per a Kecskeméti Törvényszékre. A vád tanúja keddi meghallgatásán elmondta, hogy pletykákra és saját teóriájára alapozta terhelő vallomásait. "Azt pletykálták, hogy Balogh Zsolt tartott Hagyó Miklóstól" - fogalmazott tanúként a BKV jelenlegi vezérigazgató-helyettese Takács Péter, utalva a közlekedési cég volt vezetője és a korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes kapcsolatára.

BKV-per: közösségi oldalon nyomozott az ügyészség

Kapcsolatot fedezett fel az ügyészség a BKV-per egyik tanúja illetve vádlottja között az egyik népszerű közösségi oldalon, de mivel az érintettek nem tagadták szakmai kapcsolatukat, a leleplezés "értelmetlennek" bizonyult.

BKV-vádlottak: Kocsis állhat a háttérben

Kocsis István, volt BKV-vezérigazgató szerepével kapcsolatban tettek fel kérdéseket a BKV-per vádlottjai a közlekedési cég jelenlegi kommunikációs vezetőjének. A Kocsissal régi munkakapcsolatban álló Székelyné Pásztor Erzsébet válaszaiból kiderült, a feljelentéseket megalapozó belső vizsgálatok komolytalanok voltak, és a Hagyóék idején sem volt szükségtelen a BKV kommunikációja, ahogy azt a vádirat állítja.

Hagyó-per: kényszervallatásra hivatkoznak

Kedden tanúk meghallgatásával folytatódik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettessel és 14 társával szemben 2012. június 13-án megkezdődött büntetőper tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken.
Találatok: [650]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>